Nincsenek különbségek
BMW-McLaren-Ferrari: egymás nyakán
A BMW Sauber technikai igazgatója, Willy Rampf szerint az élen álló három csapat között olyannyira kicsik a különbségek, hogy akár egy kisebb fejlesztéssel is az élre kerülhetnek a jövő hétvégi Török Nagydíjon.
2008.05.03 13:37f1vilag.huNick Heidfeld és Robert Kubica mindent kihozott autójából az eddigi versenyeken, azonban a BMW továbbra is le van maradva az élen álló Ferrari mögött. Mindezek ellenére Rampf úgy érzi, hogy a BMW Sauber, a Ferrari, és a McLaren között olyan kicsik a különbségek, hogy közülük bárki kikerülhet győztesként az egyes versenyeken.
"Az elmúlt verseny Barcelonában bebizonyította, hogy az élen nem változott a sorrend" – mondta Rampf. "A Ferrari továbbra is előnyben van, míg a McLaren Mercedes és a BMW Sauber körülbelül egy szinten áll egymással."
"Annyira kicsik a különbségek, hogy a legapróbb módosítás is megváltoztathatja a sorrendet. Éppen ezért van az, hogy minden erőnkkel a fejlesztésekre koncentrálunk." A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen hozzátette, örülne annak, ha csapata megtartaná pozícióját a másik két élcsapattal szemben a következő versenyen Törökországban.
"Teljesen egyértelmű célokkal érkezünk meg a Török Nagydíjra. Meg szeretnénk tartani pozíciónkat az élmezőnnyel szemben. A szezon ötödik versenyére további újításokkal készülünk, melyektől újabb előrelépést remélünk" – mondta a német szakember.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


