Egy szinten a McLarennel
BMW: semmivel sem gyorsabb a McLaren
A BMW Sauber technikai igazgatója, Willy Rampf úgy gondolja, hogy csapata egy szintre került a McLarennel, azonban még nem elég gyors ahhoz, hogy felvegye a harcot a bajnoki címvédő Ferrarival.
2008.04.30 11:55f1vilag.huA német-svájci alakulat egészen a hétvégi Spanyol Nagydíjig a bajnokság élén tanyázott, ám a Ferrari, zsinórban aratott második kettős győzelmével, átvette a vezetést az összetettben.
A BMW lengyel versenyzője, Robert Kubica a Ferrari duója, és a McLaren britje, Lewis Hamilton mögött a negyedik pozícióban végzett a hétvégi megmérettetésen, amiből azt a következtetést vonta le Rampf, hogy csapata egy szintre került a wokingiakkal. "A Ferrari továbbra is előttünk és a McLaren előtt áll, azonban mi nagyon közel vagyunk a McLarenhez" – mondta Rampf az Autosportnak.
"Az első versenyen előttünk voltak, a másodikon már kicsi volt a különbség, a harmadikon már mi voltunk előttük, míg a negyediken egy szintre kerültünk velük."
"Minden azon múlik majd, melyikünk tud nagyobb fejlődést elérni. Nagyon nehéz lesz felvenni a harcot a Ferrarival, mert néhány tizeddel előttünk vannak" – folytatta a BMW szakembere, aki bevallotta, csapata dobogós helyezésre számított Spanyolországban.
"Többet vártunk Roberttől. Azt gondoltuk, hogy Robert felállhat a dobogóra, miután fantasztikusan ment az időmérőn, és tisztában voltunk azzal is, hogy közel azonos a sebességünk, mint a McLarennek. Mindössze egy tizedről beszélünk, amit a versenyen is láthattunk."
"A verseny az első kanyar előtt dőlt el, hiszen pozíciót vesztettünk Hamiltonnal szemben, és a későbbiekben ugyanolyan volt a sebességünk, azonban nem voltunk elég közel ahhoz, hogy megelőzzük a kiállások alkalmával" – tette hozzá Rampf, aki szerint csapata a következő versenyre teljesen megoldja rajtproblémáit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06