Feltámad az Ezüst Nyíl?
Visszavágásra készül a McLaren
A McLaren F1 vezérigazgatója, Martin Whitmarsh elmondta, csapatának továbbra is nagyon keményen kell hajtania, miután a hétvégi Spanyol Nagydíjon bebizonyosodott, minden eddiginél szorosabb a jelenlegi mezőny.
2008.04.29 11:46f1vilag.huBár a Ferrari zsinórban második kettős győzelmét aratta Barcelonában, a McLaren brit pilótája, Lewis Hamilton mindössze csak négy másodperccel maradt el az olaszok duójától, míg az őt követő BMW-s Robert Kubica sem volt távol tőle.
Eközben a Renault is rengeteget fejlődött és Fernando Alonso, egészen kieséséig az élmezőnnyel csatázott. Whitmarsh éppen ezért úgy gondolja, hogy ebben a teljesen összerázódott mezőnyben egyik csapatnak sem lesz könnyű dolga, így mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy folyamatosan fejlődjenek. "A három leggyorsabb csapat – mi, a Ferrari és a BMW Sauber – nagyon közel van egymáshoz, és a Renault is rengeteget fejlődött" – mondta Whitmarsh.
"Ez mindenképpen jó a sportnak, de nekünk csakis a saját teljesítményünkkel kell foglalkoznunk. Számos új fejlesztés kerül bemutatásra a következő versenyeken, és bizonyosságot kell szereznünk arról, hogy ezek minél előbb felkerülhetnek az autóra. Újításokkal érkezünk Törökországba és folyamatosan dolgozunk a fejlesztéseken."
Whitmarsh továbbá dicsérő szavakkal illette Hamiltont, aki az elmúlt versenyeken mutatott gyengébb teljesítménye után ismét visszatért a mezőny első felébe. "Lewis fantasztikusan versenyzett. Az elejétől kezdve higgadtan autózott, hiszen tisztában voltunk azzal, hogy az előtte álló Alonso valószínűleg előbb fog kihajtani tankolni" – mondta a szakember.
"Könnyen abba a hibába eshetett volna, hogy megpróbál harcba szállni Fernandóval, mellyel sérülhettek volna abroncsai és nem tudott volna előnyt kovácsolni Alonso korai kiállásából. Inkább visszavett a tempóból és óvta gumijait, hogy később lehetősége legyen keményebben hajtani."
"A második és a harmadik etapban ugyanolyan gyors volt, mit a Ferrari versenyzői, sőt, egyre inkább zárkózott fel hozzájuk. Azonban előzési pozícióba kerülni a katalán pályán megint egy más kérdés" – tette hozzá a McLaren vezérigazgatója.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06