Újra akcióban
A Lotus elégedett Rӓikkönen teljesítményével
Két év kihagyás után ismét Forma-1-es autót vezetett Kimi Rӓikkönen, a Lotus 32 éves pilótája. A csapat vezetősége elégedett volt a finn teljesítményével.
2012.01.25 14:43ma.huJanuár 23-án és 24-én Rӓikkönen lehetőséget kapott arra, hogy a hivatalos téli tesztek megkezdése előtt ismét vezethessen egy F1-es autót. A finn a Renault 2010-ben gyártott R30-as modelljével körözött a valenciai Ricardo Tormo versenypályán, valamint a Pirelli extra kemény demóabrocsait használta.
A pilóta az első napot követően elmondta, hogy kicsit szokatlan volt számára az autó, de a fékezéshez és a kanyarodáshoz hamar hozzászokott. Ugyanakkor tovább tartott alkalmazkodnia a Pirelli abroncsaihoz, mivel ezeket Rӓikkönen korábban még nem használta a Forma-1-ben.
Alan Permane, a Lotus pályaműveletekért felelős szakembere az Autosport című brit lapnak elmondta, hogy nagyon elégedettek a finn teljesítményével, aki hétfőn közel 300 kilométert teljesített.
„Az első perctől kezdve ott volt fejben, és az első köröket is nagyon komolyan vette” – mondta Permane. „Nehéz megmondani, hogy milyen teljesítményt is kellene nyújtania, de szerintem nagyon jó a tempója. Nem látom semmi okát annak, hogy miért ne tudna gyors lenni, hiszen egy nagy tapasztalattal bíró versenyző. Hamar kiderült a számunkra, hogy egy világbajnokkal dolgozunk.”
Kimi az első napon három garnitúra abroncsot használt el, kedden pedig négy állt a rendelkezésére. A második nap sokkal intenzívebb volt, hiszen hosszabb etapokat is teljesítette a finn.
A fogadási ajánlatok nem tartják Rӓikkönent a világbajnoki címre esélyes pilóták között, de képes lehet meglepetéseket okozni, ha az autója is kellően gyors és megbízható lesz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06