Nincs gumigond
Bridgestone: nyugalom!
A Bridgestone nem tulajdonít különösebb jelentőséget a versenyzők azon félelmének, miszerint veszélyessé válhat a versenyzés a gumimelegítők betiltásával a 2009-es idényben, ugyanis rengeteget javult új keverékű slick abroncsainak teljesítménye az első körökben.
2008.04.19 15:29f1vilag.huMichael Schumacher is csatlakozott a GPDA elnökéhez, Pedro de la Rosához, Nico Rosberghez, és David Coulthardhoz, akik szerint a gumik hőmérsékletkülönbségéből fakadó sebességkülönbségek miatt igen veszélyessé válhat a versenyzés a jövő évben.
Azonban a Bridgestone Motorsport technikai menedzsere, Tetsuro Kobayashi elmondta, a japán nagyvállalat új termékei rengeteget fejlődtek az e heti teszteknek helyet adó Barcelonában. "Érdekes volt látni, miként mennek a versenyzők a slick gumikon, melyek teljesítményével elégedettek voltunk" – mondta a japán szakember.
"A helyzet sokat változott, már jóval gyorsabban fel lehet melegíteni a gumikat, ami azért fontos, mert tiltott lesz a gumimelegítők használata a következő idénytől."
"Háromfajta slick keveréket futtattunk az e heti teszten, így rengeteg munkánk volt, különösen úgy, hogy egyes csapatok teljesen más aerodinamikai beállításokkal dolgoztak." Kobayashi azt is elmondta, hogy véleménye szerint tovább javulhat a helyzet, ha a Bridgestone a csapatokkal együtt folyamatosan fejleszti az új gumikat.
"Rengeteg adatot begyűjtöttünk a négy nap alatt" – mondta. "Ezeket az adatokat most feldolgozzuk, hogy tovább tudjunk lépni. A csapatok is feldolgozzák az általuk szerzett információkat, és a pilótáknak is van egyfajta képük arról, milyen lesz a versenyzés az új szabályokkal."
"Biztos vagyok abban, hogy a következő alkalommal, mikor ismét teszteljük a slick gumikat, sokkal jobb lesz a helyzet. Terveink szerint a következő slick teszt júliusban lesz Jerezben" – tette hozzá Kobayashi.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


