A Mclaren-fölény folytatódott
Hamiltoné a harmadik szabadedzés is
Az Abu Dhabi Nagydíj 3 szabadedzésén könnyed Mclaren fölényt tapasztalhattunk. A 3. szabadedzést ismét Lewis Hamilton nyerte.
2011.11.12 13:08f1 - live.huMagyar idő szerint 11 órakor kezdetét vette a 60 perces 3. szabadedzés Abu Dhabiban. Ahogy azt megszokhattuk, a versenyzők az installációs körök után visszatértek a boxba.
Az első mért kört 14 perccel a zöld lámpák után Jerome D’Ambrosio futotta, de így is nagyjából 18 percet kellett várni, mire a mezőny nagy része kijött a pályára. Lewis Hamilton és Michael Schumacher megtalálta egymást a pályán, ami miatt a német kénytelen volt leszélesíteni a kanyart, hogy elkerülje a koccanást Hamilton-al.
A köridők sorra javultak, majd a nagy változás akkor következett, amikor elsőként a Force India pilótái megkapták a lágy keveréket és Adrian Sutil még az élre is tudott állni. Innentől kezdve az összes csapat feltette a lágy gumikat és sorra javultak a köridők.
Hamilton visszanyerte a régi formáját?
Karun Chandhok, a Team Lotus indiai teszt-és tartalékversenyzője szerint Lewis Hamilton ismét jó úton halad afelé, hogy a legjobb legyen.
Chandhok az egyik fő esélyesnek tartja a McLaren Mercedes brit világbajnokát az időmérő edzésen Abu Dhabiban.
Lewis Hamilton az elmúlt hónapokban csak kereste önmagát, de most úgy tűnik, hogy újra csúcsformában versenyezhet, miután Abu Dhabiban remek teljesítményt nyújt eddig.
Hamilton most a harmadik szabadedzésen végzett az élen Sebastian Vettel előtt.
Karun Chandhok a BBC-nek: „Lewis Hamilton ismét jónak tűnik. A McLaren nagyon jól megy át a kanyarokon. Korea óta Lewis ismét Lewis-nak nézett ki. Koreában jól vezetett, és Indiában problémái voltak, noha a tempója megvolt. Ismét felfedezte a mojóját. Jelen pillanatban fél másodperccel van a többiek előtt. Nem gondolom azt, hogy ezt a különbséget fogjuk látni az időmérő edzésen, de Lewis jó helyzetbe hozhatja magát a rajtelsőséget illetően.”
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


