Főszerepben: a pacal
Pacal: sokan utálják, pedig jól elkészítve nagyon finom
Marinálva, rántva, fekete szezámmaggal, zsályával, füstölt marhanyelvvel és fehérbabbal, csípős krém formájában, pirított barnakenyéren - azaz másként, mint megszoktuk, de ismét főszerepben. E különleges belsőségből készült ételekről tartott szerdán sajtótájékoztatót az egyik leghíresebb belvárosi étterem.
2008.04.02 13:57MTIA pacal ma nem számít divatos ételnek Magyarországon, ráadásul a pörköltön, illetve a csülkös pacalon kívül nem sok belőle készült fogást ismer a közönség. Pedig nagyon sokféle ételt lehet belőle készíteni - mondta az MTI munkatársának Bereznay Tamás, a fiatal mesterszakács-generáció egyik leghíresebb tagja. Ezt rögtön be is bizonyította: a csíkokra vágott parmezános, kicsit csípős pacalt tipikus olasz spagettivé varázsolta.
Niklai Ákos, a 130 éves Kárpátia étterem tulajdonosa szerint a pacalnak igenis fontos helye van a kortárs magyar konyhában, ugyanakkor el lehet készíteni mediterrán, rusztikus és elegáns formában, hagyományosan és kortárs módra egyaránt. Ezért elhatározták, hogy a pacalt teszik meg április hónap fő ételének, őrizve ezzel a régi hagyományokat és újítani egyszerre.
A megtisztított, megabált és legalább 2-3 óráig főzött marhagyomor nemcsak a magyar konyhában kerül a fazékba: a normandiai, szicíliai, török, sváb, toszkán, lengyel, bolgár és baszk gasztronómiának egyaránt kedvelt nyersanyaga.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


