Pocak, csípő: egyre megy
Akár alma, akár körte: mindenképpen veszélyes az elhízás
Megcáfolva a korábbi megfigyeléseket, egy új vizsgálat bebizonyította, hogy az elhízás akár "alma-" (hasi), akár "körtealakú" (csípőtáji), mindenképpen növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.
2011.03.18 08:36MTINoha évtizedeken át hitték, hogy a hasi elhízás veszélyesebb, az ERFC-vizsgálat - amelyet 220 szakorvos végzett el 17 országban - eredményei alapján nem bizonyosodott be, hogy egészségesebb volna a "körtére" hízott szervezet.
Köztudomású, hogy a túlsúly a szív- és érbetegségek, valamint a cukorbetegség és más betegségek egyik kockázati tényezője.
Mivel korábban a szívroham főként férfiak haláláért volt felelős, ezért a statisztikai összefüggés azt sugallta, hogy az almatípusú elhízás fokozott szív- és érrendszeri kockázatot jelent.

Mára a statisztika kiegyenlítődött, sőt Európában több nő hal meg infarktusban és agyi érkatasztrófa következtében, mint férfi. A brit Lancet című folyóiratban megjelent tanulmányhoz 221 934 személy adatait elemezték.
A csoport 58 százaléka élt Európában, 33 százaléka az Egyesült Államokban, a többiek Ausztráliában, illetve Japánban. Kiszámolták a résztvevők testtömeg-indexét (TTI - a kilogrammban mért testsúly osztva a méterben mért magasság négyzetével). Ennek optimális értéke 19-25 közötti, a 25-30-as index súlytöbbletet, a 30 fölötti érték elhízást jelent. Az új vizsgálat eredményei azt bizonyították, hogy nincs értékelhető különbség az "alma-" vagy a "körtetípusú" között: a kövérség minden formában árt az egészségnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


