Nincs köze a stressznek hozzá?
Idegeskedhetünk, attól még teherbe eshetünk!
Egy nemrég megjelent tanulmány szerint - a közhiedelemmel ellentétben - a stressz és az idegeskedés nem rontja a nők esélyét a meddőségi kezelések során.
2011.03.03 16:00medipress.huBrit kutatók tizennégy tanulmányt néztek végig, amelyekben összesen 3583 meddőségi kezelésen résztvevő nő adatai szerepeltek, akiknek a mindennapjaira már a kezelések előtt jellemző volt a stressz és a gyakori aggodalmaskodás.
Miután összevetették azoknak a nőknek az adatait, akik sikeresen teherbe estek, azokéval, akik nem, semmiféle összefüggést nem találtak az érzelmi állapotuk és a kezelés sikeressége között.

Jacky Boivin, a wales-i Cardiff Egyetem Pszichológia Tanszékének professzora így nyilatkozott:
„Az új ismeretek fényében minden nő megnyugodhat, hogy sem a meddőségi kezelésekkel együtt járó idegeskedés, sem bármilyen egyéb stresszt okozó élethelyzet nincs negatív hatással a teherbeesésükre.”
A szakértők szerint a párok nagyjából tizenöt százaléka meddő, és a legtöbb nő meg van róla győződve, hogy az idegeskedés és a stressz csak tovább rontják a helyzetüket.
A kutatások eredményei azonban most egyértelműen cáfolják ezt a vélekedést, ezért a szakemberek bizton állítják, hogy mindez csupán egy makacs tévhit, aminek semmiféle valóságalapja nincsen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


