Kódolt, és főleg a hölgyekre van hatással...
Nem kedves a nőd? Okold a genetikát!
Egy skót kutatás szerint a kedvesség és a barátságtalanság mértéke genetikailag meghatározott - főleg, ha nőkről beszélünk.
2011.02.17 12:08medipress.huAz Edinburghi Egyetem munkatársa, Gary Lewis ezer egy- és kétpetéjű iker vizsgálata során jutott arra a következtetésre, hogy a génjeinkben van a jótékonykodásra vagy a kemény munkára való hajlandóság.
Ennek ellenére a környezet is nagy hatással van a természetünkre, tehát senki nem mondhatja, hogy nem tehet a természetéről, mert undoknak született.
Az egypetéjű ikrek ugyanazzal a génállománnyal rendelkeznek, ezért jó kísérleti alanyok. A kétpetéjűekkel való összehasonlítás során pedig fel lehet térképezni, hogy az egyéb hatások, mint például a környezet, mennyiben befolyásolják a velünk született személyiségjegyeket.

A kutatók a társadalmi szerepvállalásra való hajlandóságot vizsgálták, vagyis hogy az illető mennyire hajlandó ingyen túlórázni vagy magasabb adót fizetni, hogy ezzel segítsen más embereken.
A résztvevőknek egy nullától tízig terjedő skálán kellett osztályozniuk, hogy ezek a tevékenységek mennyire jellemzőek rájuk.
"Eredményeink alapján az egypetéjű ikrek válaszai sokkal jobban hasonítottak egymáséra, mint a kétpetéjűeké. Ráadásul a különböző témák hasonló értékelést kaptak tőlük, tehát ha valaki aktív egy területen, valószínű, hogy egy másikon is az. Nők esetében elmondhatjuk, hogy a szociális viselkedés felerészben velük született, másik felerészben pedig a környezeti hatások alakítják. Férfiaknál azonban csak húsz százalék a genetikai meghatározottság, a többi tanult viselkedés." - magyarázza Lewis.
Lewis szerint tehát nem csak a gének döntik el a személyiségjegyeket: "Egyszerűen szólva azt mondhatjuk, hogy noha a környezeti hatások játsszák a döntő szerepet, a velünk született tulajdonságok sem elhanyagolhatóak. Ez fokozottan igaz a nők esetében."
A tanulmány a Biology Letter című folyóiratban jelent meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


