Elsőként a müzliszeleteknek ints búcsút!
Fogyás: óvatosan a diétás élelmiszerekkel
Egy új tanulmány szerint az túlsúllyal küzdő tizenéveseknek elsőként a müzliszeleteknek és a shake-nek érdemes búcsút inteniük.
2010.12.30 16:00medipress.huDr. Robert L. Berkowitz, a Philadelphia Gyermekkórház munkatársa három fogyókúrás étrendet próbált ki több mint száz tinédzseren és családjukon.
Az eredmények azt mutatták, hogy bár mindhárom diétával vesztettek súlyt a fiatalok, év végére azok, akik az alacsony kalóriabevitelű diétát választották, 2,8 százalékkal csökkentették a BMI-indexüket, szemben a 3,4 százaléknyi csökkenéssel, ami azoknál fordult elő, akik csupán megváltoztatták az étrendjüket.
„A diétás shake-ektől és italoktól nem lakunk jól. Ezzel csupán a szőnyeg alá söpörjük a valódi problémát, és közben nem tanuljuk meg, hogyan lehet igazán kézben tartani a súlyunkat” – idézte a New York Daily Mail Robyn Webb táplálkozási szakértő szavait.
„Azok a tinik, akik müzliszeletet és shake-et fogyasztanak, nem jutnak elég energiához, így sportolni sem lesz kedvük.Ehelyett sokkal hasznosabb, ha egy olyan diétát követnek a tinik, amely során gondosan megválogatják, mi az, amit esznek."

Mary Hartley, a CalorieCount.com táplálkozási tanácsadója így vélekedik:
„A shake-ek fogyasztásával lehet, hogy csökkentjük a kalóriabevitelünket, de nem tanulunk meg helyesen válogatni.
Rövidtávon egyszerűbb dolog müzlin élni, de hosszú távon nem ez a módszer a hatásos. A tinik képesek nagyon gyorsan elsajátítani az új étkezési szokásokat, ráadásul, ha hosszútávon követnek egy új, egészségesebb étrendet, valószínűleg elkészíteni is megtanulják azokat.”
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


