Veszély a fejbőrön
Nemcsak a korpát köszönhetjük a gombáknak
A Procter and Gamble Beauty cég kutatói nemrég kiderítették, hogy egy gombafaj, amely a fejbőrön él, nemcsak korpát, hanem egyéb fejbőrbetegségeket, sőt egészen komoly egészségkárosodást is okozhat.
2007.12.24 07:05ideal.huHa valaki megfertőződik a Malassezia globosával, akár újszülöttek életét is veszélybe sodorhatja. A háztartási tisztítóanyagokat és kozmetikai cikkeket gyártó cég egyik leányvállalatának szakemberei az Amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia Jegyzőkönyvei című folyóiratban publikálták kísérleteik eredményét.
Eszerint a M. globosa több mint ötven különböző enzimet választ ki, amelyek hozzájárulnak a haj és a fejbőr bizonyos összetevőinek lebontásához. Génállományában szaporodáshoz szükséges géneket is találtak, amelyek jelenlétéből arra következtettek, hogy ez a gombafajta erőteljes sokasodásnak indul a fejbőrön. A tudósok már régebben kiderítették, hogy a gombák között is léteznek olyan fajok, amelyek „szexuális” úton szaporodnak, nem spórákkal, de erről a fejbőrgombáról eddig ez nem volt közismert.
Az említett reprodukciós technika miatt a M. globosa eddig könnyen „kicselezte” a korpásodás elleni samponokat. A Malasseziáról már több mint száz éve felfedezték, hogy korpát és ekcémát okoz, de csak most derült ki, hogy az amerikai lakosság 50, sőt akár 90%-át is érintheti. Újszülötteknél szisztémás fertőzéseket idézhet elő és közeli rokonságban áll olyan gombafajokkal, amelyek a mezőgazdaságban okoznak komoly problémákat, például megfertőzik a kukoricát és a rizst.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


