Nagy vizsgálat - váratlan eredmény
Infarktus és hirtelen szívhalál: más az ok
Szívinfarktus után az első hónapokban gyakoribb a hirtelen szívhalál, de ennek oka legtöbbször más, mint eddig hittük. Egy nagy vizsgálat váratlan eredményét a szívgyógyászati világlap, a Circulation közölte.
2010.12.04 15:55MTIA tünetek kezdete után hamar megfelelő szakintézetbe kerülő szívinfarktusos betegek túlnyomó többsége egy-két hét után távozik a kórházból, de ezzel az életveszély még nem múlt el: az első néhány hónapban a hirtelen szívhalál esélye lényegesen nagyobb, mint korábban volt.
A hirtelen szívhalál általában ritmuszavar: legtöbbször a szívkamra remegni, fibrillálni kezd, vagyis megszűnik a ritmusos szívműködés és ezzel a vérkeringés.
Ha az agy nem kap vért, eszméletvesztés következik be és ezt csak azzal lehet visszafordítani, ha a szívműködést sikerül helyettesíteni, vagy lehetőleg újra indítani.
A kamraremegés elektromos áramütéssel legtöbbször megállítható és ilyen műszerek, defibrillátorok, mind több helyen - repülőterek, bevásárló központok, pályaudvarok - megtalálhatók, ahol szükség lehet rájuk. Néhány éve már olyan defibrillátorokat is készítettek, melyek nem nagyobbak, mint egy baba ökle, ezeket beültetik olyan emberek szervezetébe, akiknek már volt életveszélyes ritmuszavara: kamraremegés.
Logikusnak tűnt, hogy az infarktus utáni első hónapokban hirtelen halál szempontjából fokozottan veszélyeztetett embereknek az esetleg végzetes esemény megelőzésére minden esetben beültessék a kis defibrillátort.

Ez a próbálkozás azonban eredménytelennek bizonyult: két vizsgáló csoport tapasztalatai is azt bizonyították, hogy a defibrillátorral ellátott betegek infarktus utáni első néhány hónapban ugyanolyan gyakran meghaltak, mint korábban defibrillátor nélkül.
A most közölt tanulmány egy olyan vizsgálat újraelemzésén alapult, melyben 14 703 szívinfarktus után megfigyelt szívbeteg adatait gyűjtötték össze gyógyszeres kezelés végett. A vizsgálat évei során 105 beteg vesztette életét hirtelen szívhalál formájában.
A meglepő eredmény az volt, hogy az infarktus utáni első hónapban a halálesetek 80 százaléka, a későbbi két évben a fele nem ritmuszavar miatt fejezte be életét.
Ez a vizsgálat is megmagyarázza, miért nem segít a beoperált defibrillátor a szívinfarktus utáni időszakban a hirtelen szívhalál veszélyének csökkentésében. Hatásos gyógyszerek kutatása világszerte folyik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


