Kevés keményítő fogyasztása ajánlott
Szakértők fehérjedús fogyókúrás étrendet főztek ki
Dán kutatók új receptet dolgoztak ki az elhízás megelőzésére és kezelésére: olyan étrendet, amely sok fehérjét és kevés keményítőt tartalmaz.
2010.11.29 11:00medipress.huA Koppenhágai Egyetem élettudományok tanszékének kutatói a hivatalos európai táplálkozási irányelveket hasonlították össze egy olyan étrenddel, amely a fehérjék és szénhidrátok jelentőségének újszerű ismeretén alapul az étvágy szabályozásában.
A „Diogenes” kódnevű projekt a New England Journal of Medicine egyik számában jelent meg.

„Ha fogyni akarunk” – olvasható a kutatással kapcsolatos közleményben, „fehérjében gazdag étrendet kell követnünk, amely több sovány húst, zsírszegény tejterméket, babféléket, és kevesebb finomított keményítőből származó kalóriát, például fehér kenyeret és fehér rizst tartalmaz. Ilyen étrend mellett a teltségérzésig ehetünk anélkül, hogy számolni kellene a kalóriákat, és meghíznánk.”
A tanulmányban összesen 772 európai család, köztük 938 felnőtt és 827 gyermek vett részt. A családokban legalább egy 5–17 éves, egészséges gyermek, és legalább egy 18–65 éves szülő élt.
A túlsúlyos felnőttek először nyolchetes diétát folytattak, és átlagosan 11 kilogrammot fogytak.
Ezt követően a résztvevőket véletlenszerűen öt különféle zsírszegény étrendre fogták, melyet hat hónapig követtek, hogy kiderítsék, melyik étrend előzi meg a leghatékonyabban a testsúly visszanyerését.

A projekt során a dietetikusok segítséget nyújtottak a családoknak, és arra kérték őket, hogy adjanak vér- és vizeletmintákat.
A gyermekek részvételével folytatott tanulmány, melyet a Pediatrics folyóiratban tettek közzé, 827 gyermeket vizsgált, akik 45 százaléka túlsúlyos volt. Miután szüleik étrendjét követték, az elhízás aránya 15 százalékkal csökkent.
A kutatók azt a következtetést vonták le az eredményekből, hogy a hivatalos európai táplálkozási irányelvek „nem előzik meg elég hatékonyan az elhízást”.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06