Remény az eddig menthetetlen betegeknek
Új mesterséges szívbillentyű-elemet készítettek
A szívben lévő háromhegyű billentyű tágulatának sebészi kezelésére készítettek különleges gyűrűt, melyből az elsőt a feltaláló, David H. Adams ültette be sikeresen.
2010.11.28 10:43MTIAz új szívsebészeti eszköz olyan betegek kezelését teszi lehetővé, akiken az eddigi módszerekkel alig lehetett segíteni. A szívben lévő négy billentyű mindegyike torzulhat, működése károsulhat, és ez legtöbbször az életet veszélyeztető zavar.
A háromhegyű billentyű a szív jobb kamrája és a fölötte elhelyezkedő jobb pitvar között található. A jobb pitvarba ömlik be a test valamennyi részéből a visszeres (vénás) vér, és onnan kerül át a kamrába, mely aztán a tüdőbe továbbítja, ahol megtelik oxigénnel. A pitvar és a kamra között lévő "ajtó", a háromhegyű billentyű. Ha ennek kerete kitágul, nem záródik elégségesen, akkor a vér a jobb szívkamra összehúzódásakor nemcsak a tüdőbe áramlik, hanem egy része visszaáramlik a pitvarba. Ez a rendellenes működés szívelégtelenséghez és szívkárosodáshoz vezet.
A korábbi műtéti próbálkozásokhoz képest Adams Tri-Ad gyűrűje remélhetőleg a korábbiaknál lényegesen jobb megoldást jelent. Az eszköz kidolgozója elmondta, hogy a billentyűgyűrű megtervezését az utóbbi években a képalkotó eljárások rendkívüli fejlődése tette lehetővé, mivel működés közben a szív egyes részeinek térbeli változását, alakulását a korábbinál pontosabban tanulmányozhatták.

"Az eddigi billentyűgyűrük vagy teljesen merevek voltak, vagy teljes mértékben képlékenyek. A Tri-Ad gyűrűnek egy része merev, és ezzel optimálisan kijavítja a billentyű torzulását, másik része pedig rugalmas, és ezzel megvédi a szövetek épségét. Eközben a billentyű és a szív a szívciklus közben elvégzi háromdimenziós alakformálását" - mondta a feltaláló.
A gyűrű azért is rendkívül kedvezően formált, mert nem károsítja a szív ingervezető rendszerét. Ez azért fontos, mert ezáltal a veszélyes ritmuszavarok keletkezése is megelőzhető.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


