370 ezer, ferőzött csecsemő
UNAIDS: egyre kevesebben fertőződnek meg HIV-vírussal
Egyre kevesebb ember fertőződik meg az AIDS-et okozó HIV-vírussal, és egyre kevesebben halnak bele a betegségbe - derült ki az ENSZ-nek az AIDS elleni küzdelemmel foglalkozó szakosított szervezete (UNAIDS) által kedden közzétett jelentésből.
2010.11.23 13:06MTIA HIV-fertőzések száma csaknem 20 százalékkal csökkent az utóbbi tíz évben. A 15 leginkább érintett országban pedig a fiatalok körében 25 százalékkal kevesebb fertőzést regisztráltak a biztonságosabb szexuális szokások elterjedésének köszönhetően - közölte Michel Sidibé, a UNAIDS igazgatója.
Hozzátette ugyanakkor: aggodalomra ad okot, hogy 2009-ben először csökkent az AIDS elleni küzdelemre szánt nemzetközi adományok összege: 15,9 milliárd dollár állt rendelkezésre AIDS-ellenes programokra, a szükségesnél mintegy 10 milliárddal kevesebb.
Ezenkívül komoly problémát jelent, hogy a fertőzöttek jelentős hányada nehezen jut hozzá a szükséges kezeléshez - különösen az olyan marginalizált csoportok körében, mint például a kábítószer-használók.
A fejlődő országokban már több mint 5 millió ember megkapja a szükséges gyógyszereket, de a szegényebb területeken 10 millió rászoruló marad kezelés nélkül.

A jelentés szerint 2009-ben világszerte 33,3 millió ember volt HIV-fertőzött, köztük 2,5 millióan 15 év alatti gyerekek. (2008-ban a fertőzöttek száma 33,4 millió volt.) Mintegy 370 ezer csecsemő jött világra fertőzötten.
Az afrikai kontinens Szaharától délre eső területén él továbbra is a legtöbb fertőzött (67 százalék).
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


