Megtiltották, hogy szervet adományozzanak
HIV-fertőzött páciensek között végeztek veseátültetéseket
Dél-afrikai orvosok HIV-fertőzött donorok veséit ültették át ugyancsak fertőzött emberekbe.
2010.06.17 10:34MTIElsőként 2008-ban hajtottak végre négy transzplantációt, amelyek eredményéről a New England Journal of Medicine (NEJM) című amerikai orvosi folyóirat legfrissebb, csütörtökön megjelent számában írnak részletesen.
Az első átültetések óta további öt ilyen beavatkozást végeztek el ugyanabban a fokvárosi kórházban, a Groote Schuurban. Mint Elmi Muller, a műtéteket végző egyik sebész hangsúlyozta, ez az egyetlen orvosi központ a világon, ahol ilyen beavatkozást hajtottak végre. Munkájukról az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézeteinek (NIH) múlt heti találkozóján is beszámolt.
Az amerikai kormány megtiltotta, hogy HIV-fertőzött emberek szervet adományozzanak, attól tartva, hogy a vírus átjut a befogadó páciensbe. Néhány ilyen eset mindazonáltal történt már véletlenül, amikor a donor még nem tudott a vírussal való fertőzöttségéről a műtétet megelőzően. A szakemberek szerint a HIV-fertőzött páciensek közül soknak problémája van a veseműködésével, dialízisre szorulnak, ami azonban esetükben az átlagosnál is kockázatosabb.
A veseátültetésre viszont igen hosszú a várólista, az Egyesült Államokban jelenleg nyolc év. Ha engedélyeznék, hogy a HIV-fertőzött emberek is felajánlják veséjüket a rászorulóknak, sokkal gyorsabban juthatnának hozzá jól működő szervhez ezek a páciensek. Dél-Afrikában minden más országnál több, 5,7 millió HIV-fertőzött ember él, ezért is fontos megoldást találni az egyre többeket érintő egészségügyi problémára.
Mint Muller és kollégái most közzétett tanulmányukban beszámolnak róla, két elhunyt HIV-páciens veséit ültették be három férfiba és egy nőbe. A mostanra összesen kilenc új vesét kapott páciens közül nyolc jól van, egyikük - az átültetéstől független ok miatt - meghalt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


