Meg kell találni az arany középutat
Nem jó az ágynyugalom terhesség alatt?
Sokan úgy vélik, hogy a várandós asszony és a megszülető baba számára a lehető legnagyobb biztonságot jelenti a maximális ágynyugalom és így a koraszülés is megelőzhető.
2010.11.06 09:07MTIJudith A. Maloni, a Case Western University professzora, aki a terhességgel kapcsolatos kutatással foglalkozik évtizedek óta, most áttekintő tanulmányban foglalta össze mindazokat a tudományos ismereteket, melyek a várandós nők szigorú pihentetésével kapcsolatban születtek.
Vizsgálatai szerint az Egyesült Államokban átlag egymillió asszonynak tanácsolják a fizikai terhelés, a mozgás lehető legteljesebb korlátozását a terhességi szövődmények megelőzése végett. Az érvek lényege, hogy így a koraszülés megelőzhető és a terhesség ilyen kihordása mind az anya, mind a baba szempontjából biztonságos.
A professzor asszony szerint az orvosok nem figyelnek eléggé arra a természetellenes, kedvezőtlen pszichés állapotra, melyet a terhesség alatti kényszerpihenő jelent. A tudományos vizsgálatok az ágynyugalommal kapcsolatban pedig egész sor egészségügyi hátrányra utalnak.
A hosszú ágynyugalom mérhető izomsorvadáshoz vezet. Az izomzat teherbírása kifejezetten csökken. A csontrendszer is kimutatható mértékben károsodik. Statisztikai adatok jelzik, hogy az ilyen terhesség végén megszülető babák súlya átlagosan csökkent.
Kell a pihenés, de azért ne vigyük túlzásba!
Az ágynyugalomra ítélt terhes asszonyok fáradékonyak, alvászavarokkal küzdenek, rossz lesz az emésztésük. Gyakori a hátfájdalom és általában az izomzattal összefüggő panaszcsoport. Mind a szülés előtt, mind azt követően nem ritka a depresszió és általában a kedvezőtlen hangulatváltás. Sokszor fordulnak elő emésztési zavarok is.
A tanulmány szerzőjének véleménye szerint a terhesek gondozásával foglalkozó orvosok és nővérek sokat tehetnek azért, hogy a téves közhiedelmet megváltoztassák, és csak akkor javasolják a terhesség alatti ágynyugalmat, ha az valamilyen okból valóban szükséges.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


