A házastársak fő csatatere
Felejtsd el a Facebookot, ha válni készülsz
Az ügyvédek azt javasolják családjogi perben résztvevő ügyfeleiknek, hogy tartsák magukat távol a Facebooktól, mivel az utóbbi időben ez a közösségi oldal lett a háborúskodó házastársak fő csatatere.
2010.10.28 12:00medipress.huEgy felügyeleti jogért való pereskedés közepén levő anyát például azon kaptak, hogy a Facebook oldalán dicsekedett el vele, hogyan készül húszezer dollárt leakasztani a férjéről.
Egy másik esetnél pedig egy asszony abból jött rá férje bigámiájára, hogy bizalmas információt kapott arról, nézze meg egy nő Facebook adatlapját, ahol azt látta, hogy a férje azzal a másik hölggyel pózol a közös esküvői képükön.

"Mindig elmondom az ügyfeleimnek, hogy ne tegyék ezt, legyen eszük" - idézi egy internetes oldal Michael Taussig családjogi szakértőt.
A nő, aki azzal hencegett, hogy a férjével még húszezer dollárnyi extra költséget fog kifizettetni, végül saját csapdájába esett, mivel James Berry bíró az apának ítélte a két közös gyerek felügyeleti jogát, és az anya csupán láthatási jogot kapott.

Ráadásul még tizenötezer dollár megfizetésére is kötelezte az asszonyt, hogy ezzel járuljon hozzá ex-férje harmincötezer dollárra becsült perköltségéhez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


