A plüsstől a vonatig
Gyerekek veszélyben: káros anyaggal vannak teli a játékok
A német Stiftung Warentest fogyasztóvédelmi alapítvány vizsgálata alapján a jelenleg kapható játékok nagy része - legyen szó plüssállatról, babáról vagy favonatról - tele van egészségre ártalmas anyagokkal.
2010.10.24 19:12MTIA tesztjelentésben számos termék szélsőségesen rossz ítéletet kapott, alátámasztva ezzel a korábbi évek tapasztalatait.
A mostani tesztben az ötven vizsgált játék több mint nyolcvan százaléka tartalmazott káros anyagokat, két harmaduk jelentős mennyiséget. A Warentest véleménye szerint öt esetben a gyerekek közvetlen veszélynek vannak kitéve játék közben, mivel apró alkatrészek válhatnak le a termékekről, amelyeket a kisgyermekek könnyen lenyelhetnek. A szakértők "csúnya meglepetésként" jellemezték a kapott eredményeket. Még a márkák, így a Brio, az Eichhorn, a Fisher Price vagy a Steiff sem állták ki a próbát - írja a Die Welt című német lap internetes kiadása (www.welt.de).
A leggyakrabban előforduló káros anyagok az úgynevezett policiklikus aromás szénhidrogének (PAH), a lágyítók (ftalátok), a formaldehid, a nehézfémek és a szerves ónvegyületek.
Egyeseket rákkeltőként tartják számon, mások allergiát okozhatnak. Még a fajátékok is jelentős mennyiségű káros anyagot tartalmaznak - derül ki a "test" magazin novemberi számában megjelenő eredményekből.
Egyetlen termék sem volt teljesen "makulátlan".

A németországi játékok több mint fele Kínából származik - ez az arány hazánkban sem jobb. Ezek közül az elmúlt években többször akadt olyan, amelyben az előírt határértékeket meghaladó mennyiségű mérgező anyagot találtak. A fogyasztóvédők ráadásul régóta követelik e határértékek csökkentését.
A Stiftung Warentest azt tanácsolja, hogy a játék megvásárlása előtt vizsgáljuk át azt a könnyen leváló apró alkatrészekre ügyleve, feltűnő szag esetén pedig inkább hagyjuk a boltban. A kisgyermekeknek szánt babák leginkább anyagból készüljenek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


