Hatástalan - de ártalmas?
Nem árt: rombol az antidepresszáns
A reboxetin hatóanyagú antidepresszáns "hatástalan és potenciálisan ártalmas", a szerről közzétett adatok túlbecsülik előnyeit, és alábecsülik kockázatait - közölték szerdán német kutatók.
2010.10.13 17:33MTIA British Medical Journal című orvosi folyóiratban megjelent áttekintésben a kutatók úgy találták, hogy a reboxetin klinikai kipróbálásában résztvevő páciensek adatainak mintegy háromnegyedét eddig nem publikálták. Szerintük ez ellentmond annak az elvárásnak, hogy minden kutatási adatot a lehető leggyorsabban közzé kell tenni.

A Pfizer gyógyszercég Edronax márkanéven forgalomba hozott termékét 1997 óta számos európai országban engedélyezték a depresszió kezelésére, ám hatásosságával kapcsolatban kételyek merültek fel néhány friss tanulmány alapján, valamint azután, hogy 2001-ben az Egyesült Államokban visszautasították engedélyezését.
"Nem vezető gyógyszer a depresszió kezelésében, ám minden egyes páciens, akit hatástalan szerrel kezelnek, eggyel több a megengedhetőnél" - hangsúlyozta Beate Wieseler kutatásvezető, az egészségügyi minőségbiztosítással és hatékonysággal foglalkozó német cég (IQWiG) munkatársa. A kutatócsoport a reboxetin 13 klinikai próbájának eredményeit elemezte, köztük a gyógyszercég nyolc, korábban publikálatlan klinikai tesztjét. Mindezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a szer hatástalan a depresszió kezelésében, és káros mellékhatásai lehetnek.
"A publikált adatok a reboxetin előnyeit a placebóhoz képest akár 115 százalékkal, és a reboxetint a többi SSRI-készítményhez képest 23 százalékkal túlbecsülik, valamint alábecsülik az ártalmakat" - írták tanulmányukban.
A kipróbálásban résztvevő páciensek 74 százalékának adatait eddig nem tette közzé a gyógyszercég.
A British Medical Journal szerkesztőségi cikkében azt írja, hogy a hiányzó klinikai adatokkal eltorzították az alapul szolgáló orvosi bizonyítékokat, és a bizalom helyreállítására irányuló azonnali lépéseket sürget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06