Gyilkol a biszfoszfonát
Nyelőcsőrákot okoz a medicína?
Azoknál az embereknél, akik a csonterősítő gyógyszerek biszfoszfonátnak nevezett típusát öt évnél tovább szedik, megduplázódhat a nyelőcsőrák kockázata - közölték pénteken az Oxfordi Egyetem kutatói.
2010.09.03 13:43MTIA szakemberek hangsúlyozták, hogy bár az eredmények aggodalomra adnak okot, nem szükséges, hogy az orvosok és a páciensek azonnal megváltoztassák a csonterősítőként alkalmazott biszfoszfonátokkal kapcsolatos gyakorlatukat. Mint Jane Green kutatásvezető kiemelte, a nyelőcsőrák igen ritkán fordul elő, így a kockázat megkétszereződése még mindig alacsony rizikónak számít.
A The British Medical Journal című orvosi folyóiratban ismertetett tanulmány szerint Európában és Észak-Amerikában a 60-79 éves korosztályban a nyelőcsőrák gyakorisága 1 ezrelék, az öt évnél hosszabban tartó biszfoszfonát hatóanyagú gyógyszer szedése pedig ezt az arányt mintegy 2 ezrelékre emelte.

A kutatásban - egy brit egészségügyi adatbázis felhasználásával - átlagosan nyolc évig követtek nyomon 3 ezer nyelőcsőrákban szenvedő pácienst, majd adataikat összehasonlították 3 ezer e betegség nélkül élő ember adataival.
Áttekintették 10 ezer bélrákos, valamint 2 ezer gyomorrákos ember adatait is, de nem találtak megnövekedett kockázatot azok között, akik a csonterősítő gyógyszert szedték azokhoz képest, akik nem.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


