Gyógyító zene
Kulcsfontosságú a zeneterápia a klinikai gyógyításban
A zene új klinikai alkalmazásait mutatták be a neuro-zenetudományi nemzetközi társaság Salzburgban tartott első világkongresszusán.
2010.08.30 10:39MTIMagspintomográfiás vizsgálatok révén kiderült például, hogy a kellemes zene éber kómás és alzheimeres betegeknél is pozitív érzéseket kelt, ezáltal pedig funkcionális változásokat idézhet elő a sérült agyban.
A kongresszus helyszínéül szolgáló Christian Doppler Klinika orvosigazgatója, Gunther Ladurner szerint a zenének és a ritmusnak fontosabb szerepet kellene betöltenie a terápiás ideggyógyászati rehabilitációban - közölte a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása (www.derstandard.at).
Az igazgató megemlítette, hogy azok az eszméletüket vesztett betegek, akiknek gyerekkori bölcsődalokat játszottak le, kedvezően reagáltak rá. A zeneterápia segíthet a gyógyszeradagok csökkentésében is. A kutatók abból indulnak ki, hogy a zene tovább marad meg az emlékezetben, mint a nyelv. A beteg a környezetéből származó népdalokat és énekeket kellemesnek ítéli meg.
Az ismerős dallamok közösségi- és biztonságérzetet adnak, ezzel pedig kedvező hatással vannak a terápiára - magyarázta Klaus von Wild, a Müncheni Egyetem idegsebész és neurorehabilitációs professzora.
- A zene az emberi agy biológiailag rögzített nyelve. Olyan agyterületekre hat, amelyek a motorikus kontroll, az emlékezet, a figyelem és a beszéd feldolgozásáért és irányításáért felelnek. A dallamminták hathatnak az agy idegi hálózatainak felépítésére, és meg is változtathatják azokat. A Lipcsei Egyetem kutatói például egy kis kenyai törzsnek játszottak le dúr, illetve moll hangzású, mesterségesen előállított zenét.
Míg az előbbi örömet, az utóbbi búskomorságot idézett elő. Ladurner szerint a közeljövő feladata, hogy a jelenlegi kutatási modelleket nagyobb csoportra vetítsék ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06