Előfordulhatnak kínos pillanatok
Hogyan viselkedj szex után?
Egy új kapcsolatban könnyen előfordulhatnak kínos pillanatok az együtt alvást követő reggelen. Több olyan helyzet is előfordulhat, ami miatt kínos helyzetbe kerülhetünk. Mit mondjunk szex után a partnerünknek? Mit tegyünk, ha nem sikerül eljutnunk a csúcsra?
2010.08.19 08:00ma.hu
A férfiak általában várnak valami dicsérő szót, kedves gesztust arra vonatkozóan, hogy ők bizony jól teljesítettek. Mondd meg neki, hogy életed legjobb szexuális élményében volt részed!
Ám, ha nem volt egészen minden olyan, mint amilyenre vágytál, akkor is légy őszinte! Ha megkérdezi tőled, volt-e orgazmusod, esetleg egyenesen rákérdez, hogy miért nem volt, semmiképp sem kell hazudnod, ám nagyon óvatosan bánj a szavakkal!
Ha ugyanis egy férfi felteszi ezt a kérdést, valójában arról szeretne meggyőződni: Elég jó szerető vagyok?
Természetes, hogy eddig más jellegű együttlétekhez voltál szokva, korábbi partnereddel hozzászoktatok egyfajta szexuális menetrendhez, ami eljuttatott az orgazmushoz.
Vannak nők, akik passzívak az ágyban, vannak, akik aktívak, és természetesen olyanok is, akik hol az egyik, hol a másik tábort erősítik. Ahány ember, annyiféleképpen éli át ezt a fantasztikus érzést. Mit mondjunk, hogy ne bántsuk meg partnerünket?
A lehető legkíméletesebb válaszok:
- Isteni volt, nagyon élveztem! Már nagyon közel voltam, csak még időbe telik, míg hozzád szokom. Nincs jelentősége, hogy nem mentem el!
- Egyszerűen fantasztikus voltál, még sosem éreztem hasonlót, annyira más volt, mint a korábbi élményeim, hogy csak erre tudtam koncentrálni.
Szex után javasoljuk, hogy ha nem vagytok nagyon fáradtak beszélgessetek egy jót.
Orgazmus után ugyanis nemcsak a test, de a tudat is különleges állapotba kerül. Véletlenül se arról kérdezd ebben az állapotban a pasidat, hogy mit érez vagy mit gondol, viszont ha éppen eszedbe jut valami, amit elmesélnél neki, akkor azt bátran megteheted.
Egyre figyelj, ne túl hangosan és harsányan, inkább csendesebben és álmosan mesélj. Szex után annyira közel vagytok egymáshoz, hogy azt egy jó beszélgetéssel tovább erősítheted.
Rafináltabb nők pasijuk egóját olyan témák felvetésével erősítik, amelyekben a férfi sikeres, így a férfi nemcsak nagyszerű szeretőnek, de igazi nagyágyúnak érezheti magát.
A beszélgetés mellett vagy akár helyett a simogatás is tökéletes elfoglaltság,hisz a simogatás, cirógatás mindig mindenkinek jólesik. Nem feltétlenül muszáj, de persze lehet szexuális célzattal simogatni a megfáradt férfitestet, azonban a kar, nyak, comb, fenék, mellkas vagy hát gyengéd, pihekönnyű érintése igencsak kellemes.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


