Pufulnak, elisszák
Betiltaná az iskolák körül a gyorséttermeket egy francia képviselő
Betiltaná az iskolák körül a gyorséttermeket egy francia képviselő: a szexshopokat vagy az alkoholt kínáló bárokat szabályozó intézkedések mintájára az oktatási intézmények 200 méteres körzetében ezentúl tilos lenne hamburgerezőket nyitni.
2010.06.30 14:49MTIA centrista Philippe Folliot egy amerikai tanulmány megállapításaival indokolta a mezőgazdaság modernizációjáról szóló törvénytervezethez benyújtott módosító indítványát, amely szerint azok a gyerekek, akik olyan iskolába járnak, amelynek közelében gyorsétkezde található, kevesebb gyümölcsöt és zöldséget esznek, sokkal több üdítőt isznak, és öt százalékkal nagyobb valószínűséggel lesznek túlsúlyosak, mint más korabeli társaik.
A képviselő úgy véli, hogy indítványa illeszkedik a nemzeti élelmezési politikába, amely a valamennyi nyugati országban gondot jelentő elhízottság ellen kívánja felvenni a harcot, és amely alól már Franciaország sem jelent kivételt: a franciák 1997 és 2009 között átlagosan 3,1 kilogrammal lettek súlyosabbak.
A képviselő meggyőződése, hogy a "gyorséttermek felelőssége elsöprő az elhízottság járványának felgyorsulásában", és ezért az iskolák környezetét meg kell óvni az egészségtelen táplálkozás szimbólumának számító gyorskiszolgálói láncoktól.
Jean-Michel Cohen, a Le Figaro című napilap által megkérdezett táplálkozási szakértő egyetért abban, hogy tenni kell az elhízás problémája ellen, de a képviselő javaslatát nem tartja jó ötletnek. Véleménye szerint a Franciaországban szinte minden utcasarkon található pékségekben kínált majonézzel teli házi szendvicsek nem egészségesebbek, mint a Coca-Cola. Ugyanakkor elismeri a javaslat szimbolikus jellegét: a gyorséttermek ugyanis olyan agresszív marketinget alkalmaznak a fiatalok körében, hogy azok hamburgerfüggősége már veszélyesnek tekinthető.
A gyorséttermek a franciák táplálkozásának alig 2-3 százalékában játszanak szerepet, de a francia nutricionisták elismerik, hogy ennek ellenére jelentős kockázattal járnak a fiatalok elhízására.
Véleményük azonban az, hogy nem betiltani, hanem kötelezni kellene őket az egészségesebb ételek forgalmazására, ahogy a családok és az iskolák jobb tájékoztatása az elhízás veszélyeiről is látványosabb eredményt hozna.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


