Jószándékú okoskodás?
Kell-e infarktusos betegnek tiszta oxigén?
Tiszta oxigén belélegeztetése nagyobb kockázatot jelenthet, mint amennyi előnnyel jár szívinfarktus miatt kórházba szállított betegeknek. A korábbi elképzeléseket megcáfoló eredményt a Cochrane Database of Systemic Reviews közölte.
2010.06.27 08:06MTIHeveny infarktus következtében őrzőszobába kerülő betegeket a vérkeringés veszélyeztetett állapota miatt világszerte oxigén belélegeztetéssel kezelik. Ez logikusnak is tűnt, de most kutatók arra hívják fel a figyelmet, hogy itt is veszélyes a megfelelően ellenőrzött vizsgálatok bizonyítékai helyett jószándékú okoskodásra hagyatkozni.
"Sürgős, véletlenszerű kiválasztással végzett, jól tervezett vizsgálatra van szükség, hogy tisztázza azt az ellentmondást, mely heveny infarktus miatt a rutinszerűen alkalmazott oxigén lélegeztetés esetleges veszélye, illetve a jelenleg érvényes kezelési irányelvek szerint általánosan elfogadott javaslata között van" - írja Juan Gabello és Tom Quinn a tudományos értekezésben.
Az áttekintő közlemény három véletlenszerű betegkiválasztással folytatott vizsgálat adatait összegezte. Az összevont elemzés 387 beteg eredményei alapján történt. Az eredmények azt mutatták, hogy az oxigénnel kezelt betegek halálozásának esélye háromszorosa volt az egyébként hasonló módon ellátott, de oxigént nem belégző betegekéhez képest. A kutatók hangsúlyozzák, hogy mivel a halálesetek száma még így, a három tanulmány adatainak összesített értékelésével sem volt túl nagy, ez csak fölveti az oxigén kezelés veszélyét, de nem bizonyítja azt. Kiemelik, hogy oxigén adása a fájdalomcsillapító igényt sem csökkentette.
"Mivel az infarktus lényege, hogy a szívizomzat egy része valamelyik koszorúér elzáródása következtében nem kap elég oxigént, azt hisszük, jót teszünk, ha a betegnek belélegeztetéssel több oxigént adunk. Ám a látszólagos logikát tényekkel kell ellenőrizni" - nyilatkozta Quinn professzor.
"A szívgyógyászatban több eset igazolta, hogy a közvélemény elfogadta nézetről kiderült, a beavatkozás kifejezetten káros. A gondosan elvégzett vizsgálat ezt igazolta bizonyos szívritmuszavarok kezelésére alkalmazott készítmények használata esetén is" - tette hozzá.
Lehet, hogy itt az oxigén adásának mértéke számít: voltak már adatok, hogy a túl tömény oxigén a koszorúerek összehúzódását okozza és növeli az infarktus nagyságát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06