Nem "hülye" az a gyerek...
Már a csecsemők is kihallják az érzelmeket a beszédből
Brit kutatók kiderítették, hogy már a héthónapos csecsemők is érzékenyen reagálnak a hangokra, és az azok közvetítette érzelmekre.
2010.05.05 18:45MTIAz emberi beszéd nem csupán a kimondott szavakat közvetíti, hanem érzelmeket is. Ez elsősorban a mondat hanglejtésén, az úgynevezett prozódián hallható.
Az emberi kommunikáció szempontjából fontos, hogy a mondatban rejlő érzelmeket a másik fél felismerje. Eddig nem kutatta senki, mikortól vagyunk képesek kihallani ezeket. Tobias Grossmann, a Londoni Egyetem kutatója munkatársaival két kísérletet végzett el, hogy utánajárjon a kérdésnek.
Négy és hét hónapos kisgyermekeknek játszottak le emberi beszédet és más zajokat, közben pedig mérték az agyi aktivitást a babák temporális lebenyének hangra érzékeny területein - tudósít a Die Welt című német lap internetes kiadása.
Csak a hét hónapos babáknál mutatkozott meg jelentős különbség az emberi hangok és más zajok hallásakor mért agyi aktivitás között. A kutatók ebből arra következtettek, hogy a hangfelismerés képessége négy és hét hónapos kor között alakul ki.
Egy másik fontos tisztázandó kérdés az volt, hogyan hatnak a beszéd közvetítette érzelmek a gyerekek hangra érzékeny agyterületeire.
Grossmann és társai semleges, boldog és dühös felhangú beszédet játszottak le a babáknak. Az érzelmekkel dúsított hanglejtésre lényegesen másképp reagáltak az agy megfelelő területei, mint a semleges hangra.
A hangra érzékeny agyterületek tehát már hét hónapos korra kifejlődnek - következtetett Grossmann.
A felismerés lehetővé teheti, hogy a jövőben korábban ki lehessen szűrni bizonyos fejlődési rendellenességeket - például az autizmust.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
- 22:19 Ruszin Zsolt: 126 milliárd forintot követel vissza a MOL egy uniós bírósági ítélet után
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


