Agyarban az igazság?
Fogak vesztésével párhuzamos az emlékek vesztése is
Akinek hiányos a fogazata, annak már az emlékezőtehetségével is baj van. A közhelyszerű igazságot amerikai kutatók elegáns tudományos vizsgálattal igazolták, és az eredményeket a Journal of Dental Research közölte.
2010.04.28 08:01MTIPamela Sparks Stein évek óta foglalkozik a fogászati betegek gondolkodási képességeivel, emlékezőtehetségével. Munkatársaival már 2007-ben közölt érdekes tanulmányt, melyben azt vizsgálták, hogy a szájüreg betegségei kockázati tényezői lehetnek-e a szellemi teljesítőképesség időskori hanyatlásának.
Éveken át rendszeresen ellenőrizték 144 helyi lakos emlékezetének alakulását, az esetleges Alzheimer-kór megjelenésének tüneteit. A megfigyelés elején a résztvevők életkora 75-98 esztendő volt. Amikor a tanulmányt lezárták, a vizsgálati alanyok többsége már nem élt. Az évente végzett tízféle gondolkodási és memóriapróba igazolta, hogy a legrosszabb szellemi teljesítményt a legfogatlanabb idős emberek csoportja nyújtotta.
A munkacsoport folytatta a munkát. A vizsgált személyek életkora megegyezett az előző tanulmány résztvevőinek korával, 85 százalékuk egyetemet végzett, 88 százalék eredeti foglalkozása tanár volt. Az emlékezet vizsgálatára olyan módszert használtak, melyben a résztvevőknek tíz szót mondtak el, majd öt perc szünet után meghallgatták, hogy hány szóra emlékeztek. A vizsgálatot három egymást követő évben megismételték.
A tudományos statisztikai értékelés azt mutatta, hogy 75 esztendős korban a még legalább tíz saját foggal rendelkező emberek átlagosan 5,5 szóra emlékeztek, míg azok, akiknek kilencnél kevesebb foga volt, csupán hármat tudtak visszamondani. A teljesen fogatlanok a fölolvasott szavakból csak egy-kettőre tudtak visszaemlékezni. Ebben az összefüggésben a tanultságnak is volt szerepe. A vizsgálat résztvevői közül csupán tizennégynek nem volt főiskolai végzettsége.
Ebből a csoportból 86 százaléknak volt kilencnél kevesebb foga, a tanultabbakhoz képest, ahol ez az arány csak 30 százaléknak bizonyult. Nigel Carter, az Angol Fogászati Alapytvány vezetője hangsúlyozta: "a szívbetegségek, a szélütés, cukorbaj, tüdőbetegségek, a koraszülés és a kis súlyú csecsemők világra jötte mind összefüggésben van a rossz szájüregi állapottal. Az új vizsgálat azt mutatja, hogy az ápolatlan fogazat további egészségügyi területnek is jól kimutatható kockázati tényezője".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


