Ketyeg a vacsoravekker
Az időhiány kreatívvá teszi a magyar háziasszonyokat
A magyar háziasszonyok többsége ügyesen zsonglőrködik az idővel, így hetente legalább négyszer készít vacsorát, nyitott az új trendekre, hiszen ügyel családja egészségére - derült ki a Nestlé Életmód Központ online felméréséből.
2010.03.20 09:56Nestlé ÉletmódA válaszadók közel 80 százaléka törekszik arra, hogy saját főztje kerüljön az asztalra, köszönhetően azonban a praktikus, félkész konyhai termékek használatának, esténként kevesebb, mint egy órát tölt el a konyhában.
Korunk háziasszonyainak az otthoni teendők mellett általában egy teljes állással is meg kell birkózniuk, így egyre kevesebb idő jut a főzésre, a családra és saját magukra. 2010 márciusában a Nestlé Életmód Központ online felmérést végzett, amelyben azt vizsgálta, hogyan birkóznak meg a nők az időhiánnyal, hétköznap mennyire fontos, hogy egészséges és tápláló vacsorát készítsenek családjuk számára, valamint azt, hogy erre mennyi idejük és energiájuk jut. A kérdőívet összesen 4021-en töltötték ki, háromnegyedük családanya.
„A felmérés izgalmas eredményeket hozott: kiderült, hogy alapvetően három jellegzetes háziasszony típust különböztethetünk meg, az Ennivaló Managereket, a Konyhatündéreket és a Hagyományőrzőket” – számolt be Szűcs Zsuzsanna, a Nestlé Életmód Központ dietetikus szakértője.
A válaszadók 60 százalékának nagyon fontos, hogy finom vacsora kerüljön az asztalra, a megkérdezettek több mint négyötöde hetente legalább négy estéjét tölti főzéssel. A háziasszonyok többsége azonban igyekszik ezt egy órán belül megoldani annak érdekében, hogy több idő maradjon a családra. Tízből nyolcan a praktikus, félkész konyhai termékek használatával készítik el a hétköznapi vacsorákat, ami így lényegesen gyorsabban készül el, de mégis a saját főztjük kerül az asztalra. Ők azok, akik munka után Ennivaló Managerré változnak, az erőforrásaikat a legoptimálisabban felhasználva „menedzselik” a család mindennapjait.
A háziasszonyok csupán egyötödének jut hétköznap esténként másfél órája a vacsora elkészítésére. Kevesen vannak olyan Konyhatündérek, akiknek mindennél fontosabb az, hogy különleges étel kerüljön a család asztalára, ők teszik ki a megkérdezettek 6 százalékát.
A válaszadók közel fele rendszeresen keres új fogásokat és tippeket online portálokon és életmód magazinokban, 36 százalékuk szívesen csereberél recepteket barátnőkkel. A Hagyományőrzők azonban, akik a válaszadók egyötödét teszik ki, ragaszkodnak a megszokott ízekhez, legfeljebb anyósuk tanácsára változtatnak bevett szokásaikon.
A megkérdezettek csupán 5 százaléka elégedett maximálisan a családban betöltött szervezői képességeivel. Ugyanakkor közel 80 százaléknyi Ennivaló Manager úgy érzi, jól helytáll a mindennapokban, s bár szívesen szánna egy picivel több időt saját magára, a legfontosabb mégis az, hogy családja minél többször ízletes vacsorát kapjon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


