Veszélyes az elhízás
Hamarosan vezető halálok lesz a rák világszerte
A megelőzésben és a kezelésben történt jelentős előrelépések ellenére a rák hamarosan vezető halálok lehet világszerte, mivel az emberek visszautasítják, hogy felhagyjanak a rossz szokásokkal, és mert öregszik a népesség - közölték kedden amerikai rákszakértők.
2010.03.17 18:55MTIAz Egyesült Államokban az orvoslás fejlődése és az oktató kampányok hatására 20 év alatt mintegy 16 százalékkal csökkent a rák miatti halálozás aránya - mondta el Susan Gapstur, az Amerikai Ráktársaság epidemiológusa abból az alkalomból, hogy megjelent a Journal of the American Medical Association (JAMA) című szakfolyóirat rákkal foglalkozó tematikus száma.
A rák azonban 2009-ben is 1,5 millió embert támadott meg és 560 ezer embert ölt meg az Egyesült Államokban. Szakértők előrejelzése szerint az idén világszerte megelőzheti a rákos halálozás a szívbetegségek miatti halálozást. A rák általában az élet későbbi szakaszában, 55 éves kor fölött támadja meg az embereket, így az egyre öregedő népességben a diagnosztizált rákbetegség aránya emelkedik. Gapstur értékelése szerint valamikor életük során a férfiak mintegy felénél és a nők közel harmadánál állapítanak meg rákot. A rák előretörésének másik oka az életvitel, melyet az emberek választanak. Világszerte egyre többen dohányoznak. Miközben ismert, hogy a dohányzásról való leszokás csökkenti a tüdőrákosoknál a halálozási kockázatot, a páciensek kevesebb mint fele hagy fel ezzel a szokásával még aztán is, amikor megállapították náluk a rákot - mondta Robert Timmerman, aki a JAMA-ban tette közzé nem operálható tüdőrákos páciensek sugárterápiájáról szóló tanulmányát.
A szakértők úgy vélik, az amerikai rákos halálozási arányban 1990 és 2006 között bekövetkezett csökkenés 40 százaléka annak köszönhető, hogy kevesebb férfi halt meg tüdőrákban, amit viszont az okozhatott, hogy csökkent a dohányzók száma.
További életvitelbeli problémát jelent a rák szempontjából az elhízás. Becslések szerint az amerikaiak kétharmada túlsúlyos vagy elhízott. Az Amerikai Ráktársaság egyik tanulmánya szerint a túlsúly vagy az elhízás évente 100 ezer többlet rákos esetet okoz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


