Szex - Érdemes beszélni róla
A szexről való beszélgetés az őszinte kapcsolat jele
A brit fiatalok úgy vélik, a szexuális előéletükről való őszinte beszélgetés annak jele, hogy a kapcsolat stabil lesz - állapította meg egy kormányzati felmérés, amelynek eredményét a BBC hírportálja ismertette.
2010.03.06 08:21MTIA megkérdezett 1200, 15-24 év közötti fiatal több mint kétharmada (70 százalék) kulcsfontosságúnak tekinti, hogy beszéljenek a nemi úton terjedő fertőzésekről és szexuális előéletükről. Ennek megtörténte még annál is erőteljesebb jele volt náluk a kapcsolat komolyságának, mint hogy bemutassák a partnert szüleiknek (66 százalék).
A fiatalok 47 százaléka gondolta úgy, hogy a kapcsolat szorosságát jelzi, ha a lány arca nincs mindig kifestve partnere előtt, 40 százalékuk a barátoknak való bemutatásban méri a fontosságot, 30 százalékuk pedig abban, hogy kap-e saját helyet ruhái számára a szekrényben. A nyíltság jelentőségének kiemelése ellenére a válaszadók 73 százaléka bevallotta, hogy nem beszélt a szexuális úton átadható betegségekről, mielőtt új partnerrel létesített kapcsolatot, 30 százalékuk pedig elmondta, hogy kényelmetlennek érezte, hogy egy új partnert óvszer használatára kérjen.
Miközben a fiatalok fele úgy vélte, nem marad meg sokáig az a partner, aki nem kívánja megbeszélni ezeket a témákat, addig negyedük elismerte, hogy maga is vonakodik szóba hozni, mert túlságosan zavarba ejti. Cathrine Hood, a "Szex. Érdemes beszélni róla" elnevezésű kampány szóvivője elmondta, hogy megállapításaik sok mindent elárultak a modern kapcsolatokról. Egyúttal hangsúlyozta a szexuális úton átadható betegségek szűrésének fontosságát a fiatalok körében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


