Borzalmas adatok a halálosan beteg picikről
Haldokló gyerekek: a szülők 13 százaléka megfontolta az eutanáziát!
A haldokló gyerekek kezelésének etikai kérdéseit feszegeti egy amerikai tanulmány, amely hétfőn jelent meg az Archives of Pediatrics and Adolescent Medicine című szakfolyóiratban.
2010.03.02 11:18MTIA szerzők 141 rákban elhunyt gyerek szüleivel készítettek interjút. A kis pácienseket Boston és Minnesota három kórházában kezelték.
A megkérdezett szülők 13 százaléka mondta el, hogy fontolgatta a kérést, vessenek véget gyereke szenvedésének, ezzel életének, kilenc százalékuk pedig elismerte, hogy ezt a gondozókkal is megvitatta.
Öt gyerek szülei vallották be a felmérést végző kutatóknak, hogy nyíltan kérték az eutanáziát a haldokló számára, három gyerek szülei szerint pedig morfium segítségével meg is valósult a kért kegyes halál. A kutatást vezető Joanne Wolfe, aki fájdalomcsillapításra szakosodott orvosként a Dana-Farber Rákintézet és a Bostoni Gyermekkórház munkatársa, kételkedik abban, hogy az orvosok valóban közreműködtek a kegyes halál kivitelezésében.
Valószínűbbnek tartja, hogy az orvosok a gyerekek fájdalmainak növekedése miatt emelték a morfiumadagot, hogy enyhítsék a szenvedésüket. Wolfe úgy véli, a gyerekek eztán bekövetkezett halála miatt gondolhatták a szülők, hogy az orvos eutanáziát alkalmazott.
A vezető amerikai orvoscsoportok - például az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia és az Amerikai Orvosi Szövetség - ellenzik a kegyes halált, de álláspontjuk szerint a haldokló pácienseknél az életmentő beavatkozások mellőzése etikus lehet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


