Hagyományosan kevés születik
Több gyereket a Tigris évében is!
Gyermekvállalásra bíztatta a tajvaniakat egy helyi kormánytisztviselő. Az aggodalom annak szólt, hogy a Tigris évében hagyományosan kevés gyerek születik, holott a szigetországban egyébként is nagyon alacsony a születésszám.
2010.02.17 10:51MTIA Tigris évében született gyerekekről úgy tartják a kínaiak, hogy gonoszak lesznek, és bajt hoznak a rokonságra. A tajvani oktatási minisztérium egy tisztviselője azonban a Tigris évének nyitánya alkalmából cáfolta a közkeletű hiedelmet, és ellenpéldának hozta fel Ma Jing-zsou köztársasági elnök és Vincent Siew alelnök pályafutását, akik szintén ennek a zodiákusnak a szülöttei.
A tigris-gyerekek körüli hiedelem csupán egy mítosz, bármilyen állatjegyben született gyermekből válhat sikeres ember - hangsúlyozta Jang Csang-ju a China Times Daily című napilap szerdai számában. Statisztikai adatok szerint az előző Tigris-évben, 1998-ban csupán 271 450 gyermek született.
Ezzel szemben két évvel később, a Sárkány évében - amelyet a legszerencsésebbnek tartanak a zodiákusok közül - 305 312 gyermekkel gyarapodott Tajvan lakossága.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


