16 százalékkal lassítja
A herpesz kezelésével időt nyerhetnek a HIV-fertőzötteknél
Egy herpesz ellen használt szer alkalmazása lelassítja az egyidejűleg HIV-vírussal is fertőzött embereknél az AIDS-betegség kifejlődését, állapították meg amerikai kutatók.
2010.02.15 17:10MTIA The Lancet című brit orvosi szaklapban hétfőn megjelent tanulmány szerint 3300, aciklovir nevű szerrel kezelt afrikai páciens adatait elemezve kiderült, hogy a hatóanyag szedése 16 százalékkal lassította a betegség előrehaladását.
A legtöbb HIV-fertőzött ember egyúttal a herpesz szimplex-2 (HSV2) vírussal is fertőződött, melyet genitális herpesznek is neveznek. Korábbi vizsgálatok bizonyították, hogy a HSV2 ellen használt aciklovir csökkenti a vérben a HIV-vírusok számát, azt azonban nem tudták, hogy lassítja-e a betegség kifejlődését is.
A seattle-i Washington Egyetem kutatói két éven át tartó követéses vizsgálatukban vagy aciklovirt tartalmazó, vagy placebo tablettát adtak a mindkét vírussal megfertőződött önkénteseknek.
A tanulmány befejezéséig az első csoportba tartozó páciensek közül 284-nél kellett vagy elkezdeni a HIV-koktél alkalmazását CD4 sejtszámuk csökkenése miatt, vagy meghaltak. A második, placebót szedő csoportban ez a szám 324 volt.
A Jairam Lingappa által vezetett csoport Afrika déli és keleti részén 14 helyszínen folytatta le a próbákat, összesen 3381 önkéntessel. Az AIDS-betegség előrehaladását a pácienseknél CD4 sejtszámuk változásával követték nyomon, mert a HIV-vírus a szervezetben ezt az immunsejtet rombolja.
A kutatók a herpesz kezelését kiegészítő lehetőségnek tekintik azoknál a pácienseknél, akiknél még nem szükséges elkezdeni a retrovírus elleni terápiát. Ez a megoldás olcsó és könnyebben elérhető a fejlődő országok egészségügyi ellátásában is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


