A kilók helyett az életet szívja le?
Van, akinek veszélyes a fogyasztószer
A sibutramine sokmillió túlsúlyos embernek segített lefogyni, de egy most befejezett tanulmány eredményei miatt már sem Európában, sem az Egyesült Államokban nem engedélyezik, hogy elhízott szívbetegek vagy cukorbetegek is szedjék a készítményt.
2010.02.12 08:38MTIA tiltó rendelkezést veszélyes mellékhatások miatt hirdették ki az illetékes uniós és amerikai hatóságok. Az elhízás a jómódú országokban oly mértékben terjed, hogy sokfelé a szív- és érrendszeri betegségek, illetve a cukorbaj legfontosabb kockázati tényezője lett. A gyógyszeripar világszerte dollármilliókat költ hatásos, biztonságos fogyasztószerek kutatására. A sibutramine a múlt század utolsó éveiben került forgalomba, és igen sikeresnek bizonyult.
Több nagy vizsgálat igazolta, hogy megfelelő életmódi és táplálkozási változtatásokkal együtt alkalmazva a gyógyszer képes hatékonyan csökkenteni a testsúlyt. Már az első tanulmányok során megfigyelték azonban, hogy a fogyasztószer kissé emeli a vérnyomást és gyorsítja a szívműködést, aminek fényében a szakorvosok egy része óvatosságra intett szedésével kapcsolatban.
Ugyanakkor éppen a koszorúér-betegségben, illetve anyagcserezavarban, cukorbetegségben szenvedők esetében volna fontos az esetleges súlytöbblet eltüntetése, tehát olyan gyógyszer adása, amely a diéta betartása, a megfelelő életvitel mellett tovább segíti a fogyást. Ennek tisztázása végett szervezték meg az angol elnevezése alapján SCOUT betűszóval jelölt tanulmányt.
A vizsgálat 16 ország 300 intézetében zajlott, és több mint tízezer önkéntes, kövér ember vett részt benne. A cél az volt, hogy pontosan tisztázni lehessen: a testsúly csökkentése éppen a szív- és érrendszeri betegségben, cukorbajban szenvedőknél kifejezettebben lassítja-e a kóros állapot előrehaladását. A vizsgálat adatainak első elemzése azonban azt jelezte, hogy a koszorúér-betegségben szenvedők csoportjában gyakoribb lett sibutramine szedése esetén a szívroham, különösen akkor, ha cukorbajuk is volt.
A betegségeknek ez a kombinációja igen gyakori és fokozott figyelmet igényel. A sibutramine alkalmazását most éppen ilyen esetben tiltották meg a hatóságok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06