Az ülő munka növeli az epekő kockázatát
A testmozgás csökkenti az epekő kockázatát
Drasztikusan csökkenti a fájdalmas epekövek kialakulásának kockázatát, ha sokat mozog valaki - közölte brit kutatók megállapítását hétfőn a BBC hírportálja.
2010.02.08 15:48MTIAz epekövek meglehetősen gyakoriak, ám mindössze az esetek 30 százaléka jár tünetekkel vagy komplikációkkal. A University of East Anglia munkatársai 25 ezer férfit és nőt vontak be tanulmányukba, amelyben megállapították, hogy a legaktívabbaknál 70 százalékkal kisebb volt a kockázata a panaszok jelentkezésének. A European Journal of Gastroenterology and Hepatology című szaklapban közzétett cikk szerzői szerint az egyik ok az lehet, hogy az epében ilyenkor csökken a koleszterinszint.
A mozgás egyúttal növeli a "jó" koleszterin szintjét, valamint javítja a bélmozgást, melyek szintén hozzájárulhatnak a csökkent kockázathoz. A tanulmányba bevont embereket négy csoportba osztották attól függően, hogy mennyit mozogtak. A kutatók megállapítása szerint minél többet mozog valaki, annál nagyobb esélye van a fájdalmas tünetek elkerülésére. A négy csoportból az elsőbe azok kerültek, akik ülőmunkát végeznek és nem mozognak szabadidejükben sem. A második csoportba kerültek azok, akik ülőmunkájuk mellett napi 30 percet mozognak, illetve nem mozognak, de állómunkát végeznek.
A harmadik csoportba tartozók az ülőmunka mellett napi 1 órát mozognak vagy állómunka mellett napi 30 percet, illetve fizikai munkát végeznek. Végül az utolsó, legaktívabb csoportban még a fizikai munka mellett is tréningeztek az emberek, illetve ülőmunka esetén napi egy óránál többet mozogtak. A tanulmány szerzői szerint vizsgálatuk újabb bizonyítéka, hogy a mozgás javítja annak esélyét, hogy tartósan egészséges maradhasson valaki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:05 Elhunyt az Angliai Csata utolsó brit harci pilótája
- 16:04 Fővárosi Törvényszék: nem helyezik feltételes szabadságra a lúgos orvost
- 14:52 Magyar Közút: véget ért a téli üzem, indulnak a burkolatjavítások
- 12:51 Égési sérülésekkel és füstmérgezéssel két macedón sérültet ápolnak a Honvédkórházban
- 10:24 Tovább növekedett a tornádók és viharok halálos áldozatainak száma az USA-ban
- 8:23 Kínai repülőgépek és hadihajók közelítették meg Tajvant
- 6:22 Izrael nagyszabású légicsapásokat mért a Gázai övezetre, legkevesebb kétszázharminc gázai életét vesztette
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06