Megelőzi vagy csillapítja az idegek elváltozásait
Serkenti a memóriát az áfonya
Tudósok megtalálták az első kézzel fogható bizonyítékot arra, hogy az áfonya, amely az antioxidánsok és az úgynevezett fitokemikáliák egyik leggazdagabb forrása, javítja a memóriát.
2010.01.28 13:36medipress.huA tanulmányról szóló jelentés a Mezőgazdaság és Élelmiszer Kémia újságjában jelent meg és a Cincinnati Egyetem, az Amerikai Agrárkultúra Minisztérium, és a Kanadai Mezőgazdasági Minisztérium részvételével készült. A tanulmány keretein belül Robert Krikorian és munkatársai átfogó, embereken végzett kísérleteikkel rámutattak arra, hogy az áfonya tényleg kiérdemelte növekvő népszerűségét.
A laboratóriumi állatokkal kapcsolatos előző tanulmányok ugyanis felvetették, hogy az áfonya fogyasztása segíthet fellendíteni a memóriát idősebb embereknél. Mindazonáltal egészen mostanáig meglehetősen kevés tudományos anyag állt rendelkezésre a témában, ezért a kutatási terület kiszélesítéséhez egy 70 éves korúakból álló, korai memória zavaroktól szenvedő önkéntesek egy csoportja két hónapon keresztül mintegy két- két és fél csészényi áfonyalevet ivott, míg a kontrollcsoport csupán üdítőt fogyasztott.
Az eredmény meglepő volt, mivel az áfonyalevet naponta ivó csoportban jelentős fejlődést tapasztaltak a memóriateszteknél. „Az eredmények bíztatóak és felvetik, hogy az áfonya dús táplálkozás megelőzi vagy csillapítja az idegek elváltozásait.” – mondja a jelentés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06