Támadásban a gyógyszeripari lobbi?
Meghallgatást szerveznek az Európa Tanácsban az újinfluenzát "áljárványnak" tartók
Meghallgatást szerveznek az Európa Tanács (ET) strasbourgi székházában azok, akik szerint az újinfluenza nem valóságos pandémia, hanem "áljárvány", amelyet a gyógyszeripari lobbi a veszély eltúlzásával erőltetett a világra, nagy mennyiségű oltóanyag eladása érdekében.
2010.01.24 19:38MTIAz Európa Tanács parlamenti közgyűlése január 25. és 29. között tartja téli ülésszakát a franciaországi városban. Kedden a világjárvány valóságos voltában kételkedők a közgyűlés társadalmi ügyekkel foglalkozó bizottságának égisze alatt meghallgatást szerveznek az Egészségügyi Világszervezet (WHO), az európai gyógyszeripar képviselői, valamint szakértők részvételével, ezután pedig sajtótájékoztatót tartanak.
A meghallgatás fő kezdeményezője Wolfgang Wodarg német szociáldemokrata képviselő, aki eddig az ET-ben az egészségügyi albizottság vezetője volt. Csatlakozott a kezdeményezéshez Czinege Imre szocialista párti magyar országgyűlési képviselő is. A téma felvetői úgy vélekednek, hogy a 2005-2006-os madárinfluenza kampány, majd a mostani kampány, amely "sertésinfluenza" néven indult, sokat ártott a nagy nemzetközi egészségügyi intézmények tekintélyének.
"A fenyegető világjárvány meghatározása nem történhet úgy, hogy közben a gyógyszereladók befolyást gyakorolnak" - hangsúlyozták nyilatkozatukban.
Az ET parlamenti közgyűlésének hétfői nyitó ülésén szavaznak a napirendről, és van olyan javaslat, amely a világjárvány kérdésének plenáris napirendre tűzését célozza.
Ha ezt megszavazzák, akkor nem csupán a keddi meghallgatás lesz az egyetlen ezzel kapcsolatos esemény, hanem a közgyűlés csütörtök délelőtt vitát is folytat a témáról Strasbourgban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


