Csak az olvasás ténye a lényeg
Mindegy hány évesen tanul meg olvasni a gyerek
Nem számít, hogy 5 vagy 7 éves korban tanul meg valaki olvasni, ettől még kiváló lehet később olvasási teljesítménye, állítják új-zélandi szakemberek.
2010.01.04 16:54medipress.huSebastian Suggate, az Otagi Egyetem munkatársa doktori munkájához végzett kutatásokat Új-Zélandon. sszehasonlította a Rudolf Steiner iskola tanulóit, akik hétévesen kezdenek el olvasni tanulni azokkal, akik állam iskolába járnak, és már ötévesen ismerkednek a betűvetés tudományával. Felfedezte, hogy 11 éves korukra könnyedén felzárkóztak a többiekhez azok, akik később kezdtek el az olvasással foglalkozni.
"Az egyik elképzelés szerint a korai kezdés azért nem vezet semmilyen előnyhöz, mert az olvasástanulás legfontosabb korai faktorai a nyelvi és tanulási élmények, melyeket az olvasás elsajátítása nélkül is megszereznek.” – idézte Suggate-et az NZ Herald. „Mivel azok, akik később kezdenek olvasni, még mindig a játékon, a nyelven és a felnőttekkel folytatott interakciókon keresztül tanulnak, így a hosszú távú olvasási képességeik nem szenvednek zavart. Sőt, ezek a tevékenységek nagyszerűen készítik elő a talajt az olvasás későbbi megtanulásához.”
„Ez a kutatás számomra a korai nyelvi készségek és a tanulás fontosságát hangsúlyozzák, de az biztos, hogy az olvasás elsajátítását egyáltalán nem kell elkapkodni.” - szól a kutatás vezetőjének végkövetkeztetése.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


