Voltaképpen miért gesztikulálunk?
A kézzel való kommunikáció az agy fejlődésének egyik funkciója
A kéz gesztusai nem csupán megkönnyítik a tanulást, hanem az agy fejlődésére is jótékony hatással lehetnek. Német kutatók arra próbálták választ találni, hogy bizonyos emberek miért gesztikulálnak többet, mint mások. Bíztak benne, hogy ezáltal közelebb kerülnek a mindeddig megválaszolatlan kérdéshez: voltaképpen miért gesztikulálunk?
2010.01.04 08:08MTIA berlini Humboldt Egyetem doktorandusza, Uta Sassenberg kollégáival együtt végzett vizsgálata azt mutatja, hogy a kézzel való kommunikáció az agy fejlődésének egyik funkciója, és valószínűleg hozzá is járul e fejlődéshez - írja a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása (www.derstandard.at). A kutatók 51 tizenhét éves gimnazistát vizsgáltak meg.
A fiataloknak először intelligenciateszteket kellett megoldaniuk, eredményeik szerint két csoportra osztották őket. Ezt követően vizuális feladatok várták őket. A magas folyékony intelligenciával rendelkező diákok az elvárásoknak megfelelően jobban teljesítettek e feladatoknál, mint az átlagos folyékony intelligenciájú társaik. A folyékony intelligencia a problémamegoldást, tanulást és minták felismerését segíti.
Sokkal érdekesebb volt azonban, hogy a magasabb folyékony intelligenciájú diákok sokkal többet gesztikuláltak, mialatt problémamegoldó stratégiájukat írták le. Pontosabban körkörös mozgást végeztek kezükkel vagy ujjaikkal - mondandójuktól függetlenül.
Kézmozgásuk alapján pedig könnyedén meg lehetett különböztetni a magas és a közepes intelligenciájú tanulókat. A diákok agyáról készített MR-felvételek arról tanúskodtak, hogy a fokozottabban gesztikuláló, magasabb folyékony intelligenciájú résztvevők esetében az agy egyes területeinek kortikális szövete vastagabb volt, mint társaiknál. Ez azt jelenti, hogy bizonyos agyterületeik fejlettebbek voltak.
Egyelőre nem tudni, hogy a gesztikuláció fokozza-e a folyékony intelligencia fejlődését vagy annak csupán egy mellékterméke-e - vallja be Sassenberg. Azt azonban sikerült igazolni, hogy azok a gyerekek, akiket gesztikulálásra buzdítanak új feladatok tanulásakor, jobban tanulnak, mint azok a gyerekek, akiknek ezt megtiltják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06