János nem megy a János-hegyre
Kihalófélben a családi kirándulás hagyománya
Az emberek kétharmada egyáltalán nem megy már közös családi sétákra - derült ki egy Európában és Amerikában végzett nemzetközi felmérésből.
2009.12.20 08:18MTIA brit Loughborough Egyetem sporttal és egészségüggyel is foglalkozó karának tudósai a felmérés során összesen 5236 embert kérdeztek meg. A válaszadók több mint fele - 52 százaléka - bevallottan kevesebbet indul közös sétára, mint tíz évvel ezelőtt. Ennek legfőbb okaként a családtagok érdektelenségét (45 százalékban) és az időhiányt (43 százalékban) jelölték meg.
A megkérdezettek 39 százaléka szerint kevés információval rendelkeznek arról, hova lehetne kirándulásokat szervezni; 38 százalék fáradtságra, 33 százalék pedig a motiváció hiányára hivatkozott. Az országok összehasonlításából Ausztria került ki első helyen: itt ápolják a legtöbben - átlagosan az emberek 63 százaléka - a családi séták hagyományát. Legutolsó helyen Portugália végzett, itt ugyanis az emberek 71 százaléka teljesen elhanyagolja a szokást. A megkérdezettek nyolcvan százaléka szerint a család az étkezések alkalmával tölti el együtt a legtöbb időt. Hatvanhat százalék szerint a közös üldögélések és beszélgetések, 53 százalék szerint pedig a családi televíziózás jelenti a közös programot.
Stacy Clemens, az egyetem humánbiológiai docense szerint nyugtalanító látni az eredményt, amely szerint "a családok világszerte elhanyagolják a test karbantartásának olcsó és hatékony formáját, a közös sétát".
A karácsony közeledtével azonban kicsit újra divatba jöhet a gyaloglás: a megkérdezettek 69 százaléka nyilatkozott ugyanis úgy, hogy ily módon dolgozza le az ünnepi falatozások miatt kialakult kalóriatöbbletet. Ebben is az osztrákok és a németek járnak az élen 86 százalékos aránnyal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


