Az igazságos viselkedéshez is hozzájárul
A tesztoszteron nemcsak "rosszfiú" lehet
A hormonok rosszfiúja, az agresszivitással leginkább kapcsolatba hozott tesztoszteron új oldaláról mutatkozott meg egy svájci-brit kutatásban. A zürichi és londoni egyetem gazdaságkutatói arra világítottak rá, hogy a nemi hormon hozzájárulhat az igazságos viselkedéshez is.
2009.12.09 14:19MTIA vizsgálat során 121 önkéntesnek adtak be tesztoszteront illetve placebót. Ezt követően egy játékban ajánlatokat kellett tenniük egy bizonyos összegű pénz elosztására. Minél igazságosabb volt egy ajánlat, annál inkább talált elfogadásra. Amennyiben a felek nem bírtak megegyezni, egyikőjük sem kapott semmit. Az eredmény igencsak meglepte a kutatókat, ugyanis a mesterségesen megemelt tesztoszteron-szintű résztvevők igazságosabb ajánlatokat tettek, mint placebót kapott társaik.
Az általánosan elfogadott vélemény alapján azt lehetett volna várni, hogy az emelt tesztoszteronszint agresszív, önző és kockázatos stratégiát vált ki a lehetséges negatív következmények ellenére - fogalmazott Christoph Eisenegger, a Nature című folyóiratban megjelent tanulmány első szerzője. Korábbi tanulmányokból ismeretes, hogy a hím állatok kevésbé harciasak, ha kasztrációval csökkentik a tesztoszteronszintjüket. Ebből ered az a széleskörű előítélet, hogy a tesztoszteron nem csak futókat tesz gyorsabbá, hanem mindenkit egoistává és agresszívvá varázsol.
A kutatókat az érdekelte, mennyi ebből a valóság, és mennyi a mítosz. A néphiedelem hatása megdöbbentő, ugyanis azok a résztvevők, akik azt hitték, hogy kaptak tesztoszteront, igazságtalanabbul viselkedtek, attól függetlenül, hogy valójában emelték-e a hormonszintjüket vagy sem. Úgy tűnik tehát, hogy nem maga a tesztoszteron vezet agresszióhoz, hanem az őt körülvevő mítosz - írja a Süddeutsche Zeitung internetes kiadása (www.sueddeutsche.de).
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


