Biztonságos, mint a szezonális oltás
WHO: Nem okoz halált a H1N1 elleni védőoltás!
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kizárja, hogy az új influenza elleni védőoltás okozta volna 41 ember halálát, akiknek eseteit a nemzeti egészségügyi szakszolgálatok vizsgálták hat országban.
2009.11.19 18:45MTIMarie-Paule Kieny, a WHO oltóanyag-fejlesztési szolgálatának igazgatója csütörtökön közölte: az egészségügyi hatóságok által vizsgált halálesetek között eddig nem találtak olyat, amelyet a vakcina okozott volna. Hozzátette: több újabb haláleset ügyében is folyik vizsgálat. Nyka Alexander, a WHO szóvivője elmondta, hogy az oltóanyaggal összefüggésben vizsgált 41 haláleset hat országból jelentették. Azt nem tudta megmondani, hogy jelenleg hány esetben folyik vizsgálat.
Az egészségügyi hatóságok szigorúan ellenőrzik a világszerte millióknak beadott H1N1 elleni védőoltás biztonságosságát. Az évtizedek óta folyó, biztonságos influenza elleni védőoltásokra való tekintettel a szakemberek nem számítanak gondokra a H1N1 elleni vakcina terén sem, amelyet ugyanúgy gyártanak, mint a szezonális influenza elleni védőoltásokat. Több európai országban, így Svájcban és Németországban aggodalmak merültek fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az alkalmazott adalékanyagot biztonságosak-e. Ezek az adalékanyagok a szervezet immunválaszát hivatottak gyorsítani, illetve fokozni a vakcina hatóanyagának hatását, hogy több adagot lehessen belőle előállítani. Az Egyesült Államokban egyetlen adalékanyagokkal ellátott vakcinát sem engedélyeztek eddig, holott Európában általánosan használatosak.
Kieny hangsúlyozta: "A H1N1 elleni védőoltás ugyanolyan biztonságos, mint a szezonális influenza elleni vakcina." Hozzátette: a H1N1 vírus elleni védőoltásnak sincs több mellékhatása, mint a szezonális influenza elleni védőoltásoknak.
Minden 10 ezer beoltott ember közül csak egy esetben lép fel reakció, és száz reakcióból öt súlyos - mondta Marie-Paule Kieny. Az Egyesült Államokban egyesek attól tartanak, hogy az egyik esetleges mellékhatás a Guillain-Barré szindróma nevű betegség (autoimmun, a periferiás - elsősorban a motoros - idegeket érintő gyulladás) lehet, amelyet az 1976-os, a mostanitól erőteljesen különböző sertésinfluenza elleni tömeges védőoltások során regisztráltak. Kieny szerint kevesebb mint egy tucatnyi feltételezett Guillain-Barré szindrómás megbetegedés követett influenza elleni védőoltást, és ebből is igen kevés köthető a vakcinához. Valamennyi páciens meggyógyult - tette hozzá.
"A különböző helyi reakciókat vizsgáljuk, így az oltás helyén érzett fájdalmat, duzzadást, pirosodást, illetve a lázat, fejfájást, izomfájdalmat vagy levertséget" -mondta Kieny. Ezek az influenza elleni oltások esetében mindennapos reakciók, rendszerint egy-két nappal a beadás után jelentkeznek.
A WHO szerint a terhes nők és krónikus betegségben szenvedők a leginkább veszélyeztetett csoportok az esetleges szövődmények miatt, a szakosított ENSZ-szervezet ezért azt kéri az országoktól, hogy elsődlegesen ők kapják meg a védőoltást. A WHO adatai szerint több mint 6250 ember halt meg világszerte új influenzában április óta, amióta a H1N1 vírus altípust azonosították.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


