Tányértörés 3 szettben
Családi veszekedésstatisztika: napi 15 perc
A brit családok naponta átlagosan 15 percet veszekednek, a legtöbb civakodást az anyák kezdik - áll egy szigetországi felmérés eredményösszegzésében.
2009.11.15 09:00MTIReprezentatív mintaként 3 ezer család szolgált. A 15 percnyi átlagveszekedés három részre oszlik, és általában mindegyik öt percig tart. A leggyakoribb ok a házimunka-megosztás, aztán, hogy a gyerekek úgymond "szállodának nézik a házat".
A családok évi civakodási időtartama - a napi 15 percből következőn - 91 óra, a leghangerősebbek a családanyák. Minden tizedik családban legalább két tag nem volt beszélő viszonyban egymással a felmérés idején. A Daily Telegraph című brit lapban megjelent felmérés kitért arra is, hogy a vitára ajtóbecsapással pontot tevők "kategóriájában" a lányok a bajnokok, a családfők pedig szeretnek autójukba pattanni és hosszan "levezetni" a feszültséget.
A tévéműsor is gyakori vitaok. Az anyák a sorozatokért bomlanak, az apák a sportért és a dokumentumműsorokért, a gyerekek meg a filmekért és a valóságshow-kért.
"A veszekedések fontos kötőanyagai a családoknak, feszültséglevezető szelepként működnek. A kisebb perpatvarok pozitív szerepet játszanak a családi életben" - mondta a felmérést szervező szervezet szóvivője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


