Nátha, megfázás, köhögés, torokfájás
A sósvizes inhalálás segítheti a légúti betegségek megelőzését
Három teáskanál só egy liter vízben feloldva: ennyi is elég lehet ahhoz, hogy megvédjük szervezetünket az őszi-téli időszakot megkeserítő betegségek, például a nátha és megfázás, köhögés, torokfájás kórokozóival szemben - olvasható a Die Welt című német lap internetes kiadásában (www.welt.de).
2009.10.24 16:02MTIDieter Köhler tüdőspecialista javaslata szerint a felforralt vízben fel kell oldani a sót, majd a felszálló gőzt az orron át mélyen belélegezve naponta egyszer hat percen át inhalálni. Köhler szerint ez a kúra különösen azoknak az orvosi szakzsargonban "high producer"-eknek, azaz magas szinten termelőknek nevezett embereknek ajánlott, akik a beszéd, köhögés vagy tüsszentés során hat órán belül 500 apró cseppecskét lélegeznek ki.
Ez nem is lenne olyan szörnyű, ha ezzel nem terjesztenék azokat a kórokozókat, amelyek különösen ősszel keserítik meg az életünket.
Köhler elmondta: ha ezek az emberek csak öt percen át inhalálnak a 0,9 százalékos, izotóniás sóoldattal, a vírusok és baktériumok átadása kereken 72 százalékkal csökken, a hatás pedig több mint hat órán keresztül tart. Hozzátette: a cseppfertőzés megfékezésének könnyen alkalmazható, költségkímélő és nagyon hatásos eszköze ez, ami a fertőzéses megbetegedések terjedését is megakadályozhatja. Az orvosok arra is figyelmeztetnek, hogy a levegőt párásító berendezések ilyen szempontból károsak, ugyanis a bennük lévő víz jó terepet biztosít a kórokozók kialakulásának.
Ezek a cseppecskék a belső térben lévő száraz levegőben könnyebben felkavarodnak és elkeverednek - belélegezve pedig terjesztik a betegségeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


