Merevedési zavar, inkontinencia...
Nem feltétlenül jobb az új típusú prosztataműtét
A merevedési zavar és az inkontinencia gyakoribb szövődmény volt azoknál a férfiaknál, akik az új típusú, kisebb vágással járó - esetenként robot segítségével végzett - prosztataműtéten estek át - állapították meg amerikai kutatók kedden közzétett tanulmányukban.
2009.10.14 17:16MTISok férfi - különösen a tehetősebbek, magasan képzettek közül - előnyben részesíti a kevésbé invazív műtéti technikát a hagyományos, nyitott műtéthez képest, feltételezve, hogy az új technika eredményei is jobbak. Egy bostoni orvoscsoport jelentése azonban - mely a Journal of the American Association című szaklapban (JAMA) jelent meg - mást mutat. Jim Hu és munkatársai a prosztatatumor eltávolítását szolgáló hagyományos, nyitott, valamint az új típusú, kis bemetszésekkel elvégzett, úgynevezett nem invazív műtéti technika eredményeit vetették össze. Ehhez a Medicare biztosítási programjában 2003 és 2007 között résztvevő idősebb férfiak adatait használták fel, összesen mintegy 9 ezer emberét. Megállapították, hogy míg a rák kezelése szempontjából a kétféle műtét egyformán hatékony, a korszerű technikával műtött férfiakat rövidebb ideig kellett kórházban kezelni, kevesebb vérátömlesztést kaptak és ritkábban jelentkezett náluk légzési probléma a beavatkozás után. Nagyobb arányban lett azonban az új típusú műtétnek olyan szövődménye, melynek következtében vizeletvisszatartási probléma és merevedési zavar alakult ki az érintetteknél.
A beavatkozást követő 30 napon belül az ilyen szövődmények aránya öt százalék volt az új technikával, míg csupán két százalék a hagyományos módszerrel operált betegeknél, de 18 hónap elteltével is jelentős maradt a különbség.
A kutatók megjegyzik, hogy a fekete és a spanyolajkú férfiak az átlagosnál kisebb arányban, az ázsiai származásúak viszont nagyobb arányban választották a high-tech műtéti eljárást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


