Nem biztos, hogy jó az akupunktúra
Az akupunktúrás kezelések során elpusztítják az idegeket
Egy nemrég végzett ausztrál kutatás szerint az akupunktúrás kezelések során nem stimulálják, hanem elpusztítják az idegeket.
2009.10.07 16:22medipress.huA Curtin Technológiai Egyetem kutatója, Morry Silberstein elektromos áramköröket használt az idegrendszer modellezésére. "Az emberek régóta hisznek benne, hogy a bőr tűkkel való szurkálása stimulálja az idegeket, valójában azonban szétválasztja és elpusztítja őket - nyilatkozta Dr. Silberstein - Ez tehát olyan, mintha szétroncsolnánk és elzsibbasztanánk az idegeket, hogy a fájdalomérzet elmúljon."
"Az akupunktúrás pontok alacsonyabb elektromos ellenállással rendelkeznek, mint a bőr többi része, ennek oka pedig az, hogy ezek a pontok azok, ahol az idegek szétszakadnak, vagy már pusztulásnak indultak." - tette hozzá a kutató,aki a következő évben állatkísérletek során szeretnék bizonyítani feltevéseiket.
Dr. Silberstein szerint az akupunktúra jobb megértésével a módszert a nyugati orvostudományban is hatékonyabban lehetne alkalmazni. "Tudományos háttér híján eddig csak nagyon kevés helyen alkalmazták az akupunktúrát a hagyományos orvoslásban. A módszer segíthet az olyan problémák kezelésében, mint a különböző alvászavarok és a magas vérnyomás" - nyilatkozta a szakember.
"Az akupunktúrás tűk bőrbe szúrása szétszakítja az ún. C rostos idegek elágazási pontjait. Ezek az idegek továbbítják az érzékelési információkat a Merkel-sejtek segítségével. Tudományos értelemben ez a magyarázata az akupunktúra fájdalomcsillapító hatásának."
A szakember által vezetett kutatás részletes leírása a 'Journal of Theoretical Biology' című szaklap decemberben megjelenő számában olvasható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06