Forgalmazható a magyar vakcina
Keddtől szállítják a H1N1 elleni szérumot
Megkapta a forgalomba hozatali engedélyt az új influenza vírusa ellen kifejlesztett magyar vakcina - jelentette be Székely Tamás hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
2009.09.28 16:03MTIA dokumentum birtokában kedden 650 ezer vakcina kiszállítása elkezdődik, a hét végéig minden háziorvoshoz jutni fog a készítményből - mondta Falus Ferenc országos tiszti főorvos. Hozzátette: ugyanennyi mennyiséget a szezonális influenza elleni oltásból is kiszállítanak. A állapotosoknak, az ápolóknak, a gondozóknak és a krónikus betegeknek azt ajánlják, hogy mindkét oltást kérjék az orvostól.
Ezzel egy időben megkezdik az egyéb egészségügyi dolgozók és az ország működéséért felelős vállalatok dolgozóinak oltását - mondta Falus Ferenc, hozzátéve: októberben folyamatosan oltani fognak. Zimonyi Ferenc, a gyártó Omninvest kft. ügyvezetője elmondta: a gyerekeken végzett klinikai vizsgálatok még folyamatban vannak, reményeik szerint náluk is hatékony lesz a vakcina, tehát szervezetük megfelelő immunválaszt ad az oltásra. Hozzátette: száz százalékban hatékony vakcina sehol a világon nincs, de a magyar oltóanyag a nemzetközi irányelvekben meghatározott követelményeknek megfelel.
A szóban forgó oltásnál is hasonló mellékhatásokat tapasztaltak, mint a szezonális influenza elleni oltásnál, vagyis néhány embernél az oltás helyén bőrpír, enyhe fájdalom jelentkezett, vagy hőemelkedésük volt. Az ügyvezető elismerte, terhes nőknél nem végeztek klinikai vizsgálatokat, a nemzetközi szakirodalom szerint azonban az állapotos nőknél az oltás beadása sokkal kisebb kockázattal jár, mintha a vírustól megbetegszenek. Székely Tamás elmondta: a tervezett mennyiség fele - nagyjából kétmillió adag - az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet raktáraiban már rendelkezésre áll, hiszen a gyártás, a készletezés és a klinikai vizsgálatok párhuzamosan zajlottak. A házi orvosoknak az a feladata, hogy számba vegyék, körzetükben kik tartoznak a rizikócsoportba, őket ki kell értesíteniük - mondta Székely Tamás. Erre azért van szükség, hogy első körben valóban csak azok kapják meg az oltást, akik arra egészségileg rászorulnak. Az orvos a lista alapján rendeli a készítményt és oltja be a rizikócsoportokba tartozókat. "Szoros" dokumentálásra és elszámolásra van szükség - közölte. Az oltóanyag várhatóan másfél hét múlva a patikákban is kapható lesz, és nagyjából 1800 forintba kerül majd.
Székely Tamás kérdés kapcsán elmondta, az állami vezetők és a miniszterek nem tartoznak a kritikus struktúrát üzemeltetők közé. Elmondta azt is, hogy beoltatja magát az új vírus elleni vakcinával. A tárcavezető megemlítette: a Magyarországon a kétszáz igazolt esethez képest a két haláleset - bár nagyon sajnálatos - elenyésző. Németh Zsolt, a gyártó cég szóvivője elmondta, terveznek esetleges külföldi értékesítést, de elsődlegesen a magyarországi igényeket szeretnék kielégíteni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


