Nem csengett le a vírus, pedig már azt hittük...
Jobb lesz vigyázni, továbbra is tart az influenzajárvány
Továbbra is tart az országos influenzajárvány, annak ellenére, hogy az előző héthez képest 34 százalékkal kevesebb - összesen 30 ezer - beteg fordult influenzaszerű megbetegedés miatt háziorvoshoz - mondta az ÁNTSZ Országos Epidemiológiai Központ osztályvezető főorvosa szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2008.02.13 14:34MTICsohán Ágnes, a járványügyi osztály vezetője hozzátette: a járványgörbe lefutása azt mutatja, hogy a megbetegedések száma a múlt hetihez hasonlóan csökkent, de ennek mértéke erőteljesebb volt, mint az előző héten. Zala megye kivételével valamennyi megyében és a fővárosban csökkent a megbetegedések előfordulási gyakorisága.
Az előző héthez képest az év hatodik hetében már sehol nem mértek magas aktivitást, a megyék többségében közepes az influenza terjedése, és négy olyan megye is van - Somogy, Bács-Kiskun, Csongrád és Nógrád - ahol az influenza aktivitása az orvoshoz forduló betegek száma alapján alacsony. A megbetegedések számának csökkenése nem jelenti azt, hogy az ezekben a megyékben élők már nem számíthatnak az influenza-megbetegedések előfordulására - mondta az osztályvezető.
A tapasztalatok szerint arra kell számítani, hogy ha nem is lesz országos járvány, de május végéig halmozottan előfordulhatnak influenzás megbetegedések. Ezért a szakemberek még mindig azt ajánlják, hogy különösen a 60 év felettiek, krónikus betegek oltassák be magukat, mert az oltóanyag az Európában keringő vírusok 80-85 százalék ellen védelmet ad. A járvány hetedik, az év hatodik hetében a legtöbben Zala megyében - 30 százalékkal többen, mint előző héten - és Komárom-Esztergom megyében fordultak orvoshoz. A betegek egyharmada gyermek, 38 százaléka fiatal felnőtt, 20 százaléka 35-59 közötti, és 3,8 százalék 61 évnél idősebb. A betegek között a gyermekek számának csökkenése azzal magyarázható, hogy kevesebb közösségi járvány fordult elő; országos szinten közösségi járványt nem is jelentettek.
Az influenzajárvány alatt 230 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű megbetegedés miatt. Szolnoki István főosztályvezető-helyettes az európai helyzetről szólva elmondta: Európa 20 országában közepes, egyben magas az influenza aktivitása. Spanyolországban és a közép-európai országokban már csökken az aktivitás. A kórházakban a látogatási tilalmakat fokozatosan feloldják, de a szakemberek még mindig azt kérik, hogy a kritikus osztályokra csak olyanok menjenek látogatóba, akik egészségesek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06