Beszéljünk bátran érzéseinkről!
Intelligens szex: Ha elmondjuk, esélyesebbek vagyunk az orgazmusra
A Daily Mailben közzétett kutatásra számos reakció érkezett. Leginkább a kétértelmű vagy tévesen használt kifejezék miatt. Kiderült ugyanis, hogy ez a fajta intelligencia tulajdonképpen az érzelmekről szól. Azok a nők, akik képesek megfogalmazni saját és párjuk érzéseit, sikeresebben teljesítenek az ágyban.
2009.09.17 07:09rtlbulvar.huA felmérésben 2000 angol, különböző párkapcsolati formában élő nő vett részt. A tudományos igényű vizsgálat célja kideríteni, összefügg-e az érzelmi intelligencia és a női orgazmusok száma.
Ez a típusú fejlettség lehetővé teszi, hogy az emberek megfelelő módon értelmezzék saját érzelmeiket és adják azt a másik fél értésére.
A 18 és 80 év közötti alanyokat szexuális szokásaikról és tudatosságukról kérdezték. Előbbivel kapcsolatban arra voltak kíváncsiak, hogy a nők hányszor élnek át orgazmust aktus és maszturbáció során.
A számokat hét kategóriába sorolták aszeint, hogy a nők 25 %-nál kevesebbszer, 25 és 49% között, 50%-ban, 51 és 70% között, illetve e fölött értek-e el a csúcsra.
Az érzelmi intelligenciát pedig egy speciálisan erre irányuló kérdéscsoporttal tesztelték.
Az átlagosan 50 éves nők 67%-a házas, 6%-uk szingli, 14%-uk elvált vagy özvegy, míg 13%-uk tartós kapcsolatban működött.
A megbízható adatok érdekében figyelembe vették az iskolai végzettséget, testi fejlettséget, életük szexuális és lelki előtörténetét is.
Az eredményből kiderült, hogy a nők 13%-a sosem él át orgazmust,és csak 9% az, aki viszont minden alkalommal.
És hogy mi e két tényező között az összefüggés?
A magas érzelmi tudatossággal rendelkező nők rendszeresen éltek át orgazmust.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


